Továbbra is a NAV célkeresztjében az autós szakma

Az adóellenőrzésben már az elmúlt két évben is fokozott figyelmet élveztek az autókereskedők és forgalmazók. Az eljárások során az adóhivatal szakemberei másfél milliárd forint be nem fizetett adót állapítottak meg, valamint hamis alkatrészek, eszközök is előkerültek. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal tájékoztatása szerint a kiemelt figyelem ebben az évben is megmarad.

A  NAV akciósorozatai során, a szervezet emberei folyamatos ellenőrzéseket tartanak a gépjármű-kereskedőknél és azoknál a gazdasági szereplőknél, amelyek különféle járműalkatrészek forgalmazásával foglalkoznak.

Az idei kiemelt ellenőrzésekben leginkább azt vizsgálja a NAV, hogy a jármű- és az alkatrész-kereskedők adnak-e számlát, nyugtát, emellett bejelentik-e alkalmazottjaikat, valamint szóba kerülhet a forgalmazott termékek eredete is, a NAV adott esetben a gyártóig felfejti az eladási láncot. Érdekes lehet az áruk importja, exportja is, ahogy a regisztrációs adó ügyében is vizsgálódhatnak a hatóság munkatársai. Sőt, megfelelően megalapozott információ alapján a vállalkozások adóügyeit is részletesen áttekintheti a NAV.

Az adatok azt mutatják, ez az elmúlt években több esetben is indokoltnak mutatkozott. Az utóbbi két évben nagyjából nyolcszáz különféle ellenőrzést végzett a hivatal a gépjárműalkatrészek kereskedelmével foglalkozó gazdasági szereplőknél. Ezekben - mindent egybeszámítva - nem kevesebb, mint 650 millió forintnyi be nem fizetett adóra bukkantak a NAV emberei, miközben kiróttak pár millió forint mulasztási bírságot. Az autókereskedelem szereplőinél az elmúlt két esztendőben összesen hatszáz különféle eljárást tartott a hatóság. Ezekben 920 millió forint hiányzó közteherre derült fény, a mulasztási bírságok együttesen nagyjából 15 millió forintot tettek ki.

Számos esetben emellett a nyomozóknak is adtak munkát a kereskedések és a szervizek: 2017-ben és 2018-ban több tucat bűncselekményt és szabálysértést tártak fel a NAV emberei. Bizonyos ügyekben a diagnosztikai szoftvereket használták jogsértő módon a vállalkozások, máskor hamis járműipari alkatrészek és egyéb eszközök kerültek elő. A hatóság dísztárcsákat, szelepsapkákat, matricákat, emblémákat, rendszámtáblatartókat is lefoglalt a kétes ügyek szereplőitől.

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]