Tovább csökken az adóadminisztráció

A vállalkozók versenyképességének növelésében jelentős szerepet játszhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A pénzügyminisztérium célkitűzése szerint, a NAV amellett, hogy 2021-re papírmentes hivatallá válik, a hozzá beérkező adatok felhasználásával a vállalkozásoknak a lehető legtöbb bevallását kiajánlja, ezzel felére csökken az adóadminisztráció.

A jövő adóhivatala egyre több szolgáltatást nyújt majd, mint például a magánszemélyek mentesítése az szja-bevallás kitöltésének kötelezettsége alól, amely immár második éve kitűnően működik. Idén már az egyik legnagyobb adófajtáról, a jövedéki adóról szóló bevallás tervezetét is a NAV készíti, 2021-re pedig a vállalkozásoknak csak ellenőrizniük kell az adóhivatal által kiajánlott bevallásokat.

Egyre elterjedtebbek a hatóság elektronikus szolgáltatásai, vagyis az adózók partnerek abban, hogy néhány éven belül – elsőként a magyar közigazgatás történetében -  teljesen papírmentes hivatallá váljék a NAV.

Az adózásban továbbra is az az alapelv, hogy senki nem húzhatja ki magát a közterhek megfizetésének kötelezettsége alól. Az ellenőrzés során azonban differenciálni kell. Az adórés (az eltitkolt adó) fele ugyanis nem szándékos adóeltitkolásból ered. Ezért míg a hibázó, tévesztő adózókat segíteni, támogatni kell, addig az adócsalókkal szemben szigorúan kell fellépni.

A rövid távú cél, hogy az elkövetkező több mint két hétben az adóhivatal az online számlázásban, és az étel-italautomaták NAV-hoz történő bekötésében minden segítséget meg fog adni az érintett, mintegy negyedmillió vállalkozásnak annak érdekében, hogy július 1-jén zökkenőmentes legyen az átállás.

Annak ellenére, hogy a költségvetési bevételek 94 százaléka a NAV-on keresztül érkezik az államkasszába, az elmúlt években az adóhivatal szemlélete megváltozott: ügyfélcentrikussá és szolgáltatóvá vált a hozzáállás. A NAV olyan területekbe építette be az adózók segítésének és kiszolgálásának elvét, amelyeknél ez korábban elképzelhetetlennek tűnt: az ellenőrzési, valamint a végrehajtási területen, sőt még a vámügyintézés során is érezhető az ügyfélbarát szemlélet.

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]