Társasági adó – korrekciós tételek – tartalékok

Néhány, jellemzően felmerülő korrekciós tétel tartalmát ismertetjük.
Fejlesztési tartalék

Az adózó döntése szerint – a jövőbeni beruházásaira – fejlesztési tartalékot képezhet. Ha él ezzel a lehetőséggel, akkor csökkenti az adózás előtti eredményét az eredménytartaléknak az adóévben lekötött tartalékba átvezetett összege, azaz a fejlesztési tartalék, korlátja vagy maximuma: az adóévi adózás előtti nyereség 50 százaléka és legfeljebb adóévenként 500 millió forint. Az igénybe vett kedvezmény megtartásának feltétele, hogy az adózó a lekötött tartalékot kizárólag a megvalósított beruházás költségei szerint használhatja fel a képzést követő 4 adóévben; különben a feloldott rész után az adót késedelmi pótlékkal növelten meg kell fizetnie!

Céltartalék

Meg kell növelni az adózás előtti eredményt az adóévben a számviteli törvény alapján a várható kötelezettségekre és a jövőbeni költségekre képzett céltartalékkal, illetve céltartalékot növelő összeg adóévi ráfordításként elszámolt összegével, míg az említett céltartalékok felhasználása következtében elszámolt adóévi bevétel csökkenti az adózás előtti eredményt.
 
Fejlesztési tartalék

A csökkentésként érvényesített összeget elszámolt értékcsökkenési leírásnak kell tekinteni azzal, hogy az adóévben megvalósított, a fejlesztési tartalékból feloldott részt meghaladó értékű beruházás esetén az értékcsökkenési leírás a tárgyi eszköz üzembe helyezésének napjától – a bekerülési értékre vetített kulccsal számítva – folytatható.
 
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]