Társasági adó - Adóalap

Az adók egy kis része tételes, azaz minden esetben egy meghatározott forint összeget kell fizetni, pl. az egészségügyi szolgáltatási járulék tételes adó, azaz 2014. január 1-jétől 6 810 forint havonta (napi 227 forint).
Ám a legtöbb adó százalékos, mint pl.: szja 16%. Ekkor a fizetendő adót csak akkor tudjuk meg, ha meg tudjuk határozni, hogy minek a 16%-a, azaz mi az adóalap? Így a társasági adó első kérdése is, hogy mi az adóalap, azaz mi után kell TAO-t fizetni?
 
Mint általában az adó alapját – az általános szabályok szerint – az üzleti évi beszámolóban kimutatott adózás előtti eredményből kiindulva kell meghatározni. Az adózás előtti eredmény Tao. tv. által előírt korrekciós tételekkel módosított összege képezi az adóalapot. Adófizetési kötelezettséget a pozitív adóalap után kell számítani. Az adóalap megállapításának különös szabályait bonyolultságuk okán nem részletezzük.
 
Egyszerűen: az adózás előtti eredményt kell megtudni, ezt a beszámolóból tudjuk leolvasni és mint nevében is benne van ez a kiindulópont az adózáshoz, azaz a társasági adófizetés megállapításához. Azt követően az igen sokrétű és bonyolult korrekciós tényezőket kell figyelembe venni, ha vannak, és ha az így kapott adóalap pozitív, akkor kell TAO-t számítani és fizetni.
 
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]