Szja-bevallási tervezet: a NAV elkészíti, mi mire figyeljünk?

Az idei év már a harmadik, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több mint 5 millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. Az adóhatóság a rendelkezésére álló adatokból automatikusan készíti el – külön kérés nélkül – a tervezetet, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat sem beküldeni.

Az szja-bevallási tervezet a tavalyi év során megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, melyet a munkáltatók, kifizetők által év közben megadott adatokból állít össze a NAV. A hivatal kiszámítja a jövedelmet terhelő adót, számításba veszi az év közben levont adóelőleget és az év közben igénybe vett kedvezményeket. Akinek nincs ügyfélkapuja, az adóbevallási tervezetének postázását március 18-án éjfélig kérheti, akár SMS-ben is. Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen április 30-áig küldi el postán az igénylőknek.

Azoknak, akik a tervezet adataival egyetértenek és nem kell azt kiegészíteniük egyéb olyan adattal, amely az adókötelezettséget érinti, nem kell tenniük semmit – az egyéni vállalkozókat, az áfás magánszemélyeket és a mezőgazdasági őstermelőket kivéve – ugyanis a tervezetből 2019. május 20-án automatikusan bevallás lesz.

Azoknak viszont, akik szereztek tavaly olyan jövedelmet (például ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem), amiről a NAV-nak nincs tudomása, vagy jogosultak olyan kedvezményre (első házasok kedvezménye, súlyos fogyatékkal élők kedvezménye, családi kedvezmény), amit év közben nem érvényesítettek és a bevallásban egy összegben igényelnék vissza, a bevallástervezetet maguknak kell módosítaniuk a rendelkezésükre álló igazolásaik alapján, vagy önállóan kell a bevallást elkészíteniük május 20-ig.

A kedvezményre vonatkozó igazolást, mint például a személyi kedvezményre való jogosultságot alátámasztó orvosi igazolást, nem kell beküldeni a NAV-hoz, azt az adózónak kell megőriznie az elévülési idő végéig.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]