Sürget az idő, ha még maradt szabadságod az idén

A Munka Törvénykönyve (Mt.) rendelkezése szerint év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei évben esedékes szabadságát, ami sok cég számára jelent gondot, hiszem a legtöbben így is munkaerőhiánnyal küzdenek sőt, már a karácsonyi csúcsidőszak is lekezdődött. Azonban egyes kivételes esetekben el lehet térni a főszabálytól.

Átvihető a szabadság a következő évre?

A főszabálytól leggyakrabban az életkor után járó pótszabadság kiadása kapcsán tud eltérni a munkaadó, arra ugyanis egészen a következő év december 31-ig lehetősége van. A pótszabadság 1-10 nap lehet kortól függően, ezért főként az idősebb munkavállalók esetében biztosít nagyobb mozgásteret. Fontos feltétel, hogy a pótszabadság átviteléről a feleknek az adott naptári évben írásban is meg kell állapodniuk.

Könnyítést jelent, hogy a tárgyév végén megkezdett szabadság 5 munkanap erejéig a következő évre is átnyúlhat. Ha tehát valaki még az idén december 27-én vagy 28-án szabadságra megy, akkor a januárt 3-4 nap szabadsággal kezdheti a 2018-as szabadsága terhére, amennyiben a szabadságát közben nem szakítja meg.

Azoknak a munkavállalóknak az esetében, akik az év utolsó negyedévben kezdték munkaviszonyukat, az adott időszakra járó tárgyévi szabadság a következő év március 31-éig adható ki.

Előfordulhat olyan eset is, hogy a munkavállaló oldalán felmerülő ok miatt (leggyakrabban ez keresőképtelenséget jelentő betegség vagy gyesről való visszatérés szokott lenni) a szabadságot lehetetlen a megszabott időszakban kiadni. Ilyenkor a szabadságot az ok megszűnését követő 60 napon belül ki kell adni.

Figyelni kell a szabadság követelményeire

A munkavállaló az éves szabadságkeretéből hét munkanappal szabadon rendelkezhet. Ezt a keretet a munkáltató – a munkaviszony első három hónapját követően – köteles legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kiadni, ha a munkavállaló a kérést legalább 15 nappal korábban jelezte. Ugyancsak 15 nappal korábban kell a munkáltatónak is jeleznie, ha a munkavállalót szabadságra kívánja küldeni.

A „15 napos szabály” miatt tehát a gyakorlatban alig két hete maradt a cégeknek arra, hogy átvilágítsák, melyik munkavállaló hol tart az idei szabadságának felhasználásában, és ennek tükrében intézkedjen.

Rendszeresen előforduló eset, hogy egy-egy munkáltató a jogszabályi előírás ellenére mégsem adja ki az adott évben járó szabadságkeretet. A munkavállalóknak érdemes tisztában lenniük azzal, hogy a természetben ki nem adott szabadság nem vész el, annak kiadását a munkavállaló a munkaviszony tartama alatt később is követelheti. Igaz, a szabadság pénzben ekkor sem váltható meg – arra csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség.

A munkavállaló nem veszítheti el automatikusan a megszerzett, fizetett éves szabadsághoz való jogát azért, mert nem kérte szabadság kivételét. Viszont, ha munkáltató bizonyítja, hogy a munkavállaló szándékosan és a következmények teljes ismeretében tartózkodott a fizetett éves szabadságának kivételétől, akkor elveszti ezt a jogát.