Sokat veszít az EU a hamisítók miatt

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) közös, a Hamisítás Elleni Világnap alkalmából kiadott idei jelentéséből kiderül, hogy a hamisítás miatt világviszonylatban 83 ezer eurót, ezen belül az Európai Unióban 15 milliárd eurót veszítenek évente a jogszerűen működő gyártók. Ehhez járul még hozzá, hogy mindez az unióban 700 ezer munkahely megszűnésével is járt.

Magyarországon az illetékes szervezetek komoly kormányzati felhatalmazással és támogatottsággal küzdenek a gazdaság megvédéséért, a hamisítás elleni küzdelem jegyében 2016 óta 29 összehangolt akciót tartottak, és csaptak le olyan bűnszervezetekre, amelyek a hamisítás mellett más súlyos szervezett bűncselekményekben is részt vettek.

A jelentés szerint az Európai Unióban a hamisítás miatt a legjelentősebb károkat a kozmetika és szépségápolás szenvedte el: hozzávetőlegesen az ágazat éves értékesítésének 14,1 százalékát hamis forrásból származó termékek forgalma teszi ki, azaz közel 9,6 milliárd eurótól esnek el a jogszerűen működő szépségipari vállalatok. A hamis termékekhez köthető tevékenység a világkereskedelem 3,3 százalékát teszi ki, az Európai Unióba érkező importcikkek 6,8 százaléka hamis volt.

A hamisított termékek hatalmas gazdasági károk mellett az emberi egészségre is veszélyt jelentenek, hiszen nem esnek át a szükséges bevizsgálási folyamatokon, így sérüléseket, allergiás reakciókat okozhatnak, több esetben pedig akár halálos kimenetelű is lehet használatuk. Az EUIPO jelentése szerint 2010 és 2017 között a lefoglalt hamisított termékek 97 százaléka jelentős kockázatot jelentett a fogyasztók számára, a szóban forgó áruk többségét gyermekjátékok, illetve gyermekápolási és ruházati cikkek tették ki.

Magyarországon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkájának köszönhetően számos hamis vagy illegálisan forgalmazott árucikk nem kerül forgalomba. Az idei év egyik figyelemre méltó eredménye, hogy a NAV munkatársai összesen 2400 pár megtévesztésre alkalmas hamisított cipőt foglaltak le, amelyek értéke több mint 112 millió forint volt.

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]