Pótolhatatlanok és túlterheltek a magyar kkv-tulajdonosok

A 200 millió forint feletti árbevételű hazai kis- és középvállalkozások döntő többségénél még nem alakultak ki elkülönült vezetői funkciók, így szinte minden irányítói feladat a cégtulajdonosra hárul, aki így nélkülözhetetlen a vállalkozás napi működésében és ezáltal rendkívül túlterhelt – derül ki egy frissen végzett kutatás eredményéből, melyet 500 hazai cégvezető megkeresésével készített az egyik hazai pénzintézet.

A válaszokból kiderül, hogy mai napig a vállalkozások nagy részét a napi munka során, fokozatosan kialakuló működés jellemzi. A tudatos szervezetfejlesztés javíthatna a cégek hatékonyságán, ami által több figyelem jutna olyan stratégiai kérdésekre, mint például a munkaerő megtartása, a jövő tervezése vagy a digitalizáció. Az átlagosan 10-49 főt foglalkoztató, nettó 200 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező magyar cégek vezetőinek 52 százaléka nem tekinti magát tudatosan megszervezettnek: vagyis a jelenlegi struktúra a napi munka során, fokozatosan alakult ki, nem pedig tudatos szervezetfejlesztés eredményeképpen.

A cégvezetők leterheltek és nélkülözhetetlenek

A vállalkozások több mint felénél kisebb mértékű szervezettség jellemző, vagyis nem alakítanak ki külön feladatköröket és külön vezetői pozíciókat, hanem ezeket a tulajdonos, vagy az első számú vezető látja el, akire így egyszerre több kizárólagos feladat hárul. Gazdasági, pénzügyi vezető például csak a megkérdezett vállalkozások mintegy 40 százalékánál van, HR vezetőt pedig csak a cégek 5 százaléka alkalmaz.

Gyakori jelenség a szektorban, hogy az első számú vezetőt senki nem tudja helyettesíteni: ha szabadságra megy, vagy más okból kiesik a munkából, a cégek egytizedénél elhalasztják a folyó munkákat, döntéseket, további 50 százalékuknál pedig esetleges a helyettesítés.

Amire több figyelmet kellene fordítani

A cégvezetők leterheltségéből adódóan sok stratégiai kérdés háttérbe szorul. Például üzleti terv a vállalkozások több mint 40 százalékánál egyáltalán nem készül, további 30 százalék pedig csak az adott üzleti évet tervezi meg előre. Piaci és versenytárselemzést a cégek fele készít kisebb-nagyobb rendszerességgel, azonban a vállalkozások ötödénél semmilyen üzleti elemzésre nem került sor az elmúlt öt évben.

Pedig egy vállalat kilátásait nagymértékben meghatározza az, hogy a cégvezető mögött egy jó csapat dolgozzon, érdemes nagy hangsúlyt fektetni tehát a szervezetfejlesztésbe. Ez nemcsak a cégek hatékonyságán és versenyképességén javíthat, hanem a cégértéken is, ami a kkv-szektorban sok szereplőt érintő, generációváltás kapcsán is fontos kérdés.

Érdemes a HR eszközökre is fókuszálni 

A munkatársak toborzását és megtartását segítő tevékenységek, programok egyelőre nem terjedtek el a kkv-k széles körében. A legnépszerűbb HR eszköz a munkavállalók képzése, ezzel az eszközzel a vállalatok mintegy 40 százaléka él. Írásba foglalt vállalati kultúrával a cégeknek mindössze tizede rendelkezik, a kkv-k ötödénél viszont semmilyen, a szervezetfejlesztéshez kapcsolódó kezdeményezés nincs.

A tapasztalatok szerint megéri olyan HR tevékenységekbe fektetni, amelyek elősegítik a megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező szakemberek megtalálását, megtartását és ösztönzését, mivel ez szorosan összefügg az eredménytermelő képességgel. A jelenlegi helyzetben a vállalkozásoknak még inkább arra kell fókuszálniuk, hogy vonzóbb munkáltatóvá váljanak.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]