Nincs többé munkáltatói szja-bevallás, és csökkenthető a NETA

Megszavazta az Országgyűlés az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb jogszabályok módosítását, mely szerint már a 2017. évre vonatkozóan sem állapíthatják meg a munkáltatók a munkavállalók adóját, és a magánszemélyeken kívül a mezőgazdasági őstermelőknek és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeknek is bevallási tervezetet készít az adóhatóság.

A törvény szerint a következő évtől határozatlan időre lehet majd rendelkezni az egyházi adófelajánlásról, viszont már az idei évre vonatkozóan is emelkedik az egyszerűsített foglalkoztatottak adómentes napidíja.

Jövő év január elsején lép hatályba az általános közigazgatási rendtartási törvény és ezzel hatályát veszti a közigazgatási hatósági eljárási törvény, amely az adóigazgatási eljárásban az általános eljárási szabályokat tartalmazta. Az új közigazgatási rendtartásról szóló törvény azonban nem terjed ki az adóigazgatási eljárásra. Ezért készült két új törvény az adózás rendjéről és az adóigazgatási rendtartásról.

Az adózás rendjének újraszabályozása miatt felül kellett vizsgálni valamennyi kapcsolódó jogszabályt, ezeket a módosításokat tartalmazza a most elfogadott törvény, amely egyebek között rögzíti, hogy a munkáltató már a 2017-es évre vonatkozóan sem állapíthatja meg a munkavállaló adóját, vagyis nem készítheti el az adóbevallását. Az adóhatóság a magánszemélyeken kívül a mezőgazdasági őstermelőknek és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeknek is bevallási tervezetet készít a 2017. évről.


Határozatlan időre lehet rendelkezni az egyházi adófelajánlásról

Állandó nyilatkozatot lehet tenni jövő évtől a személyi jövedelemadó egyházaknak felajánlható egy százalékáról, illetve változás az is, hogy a 31 bevett egyház hozzáférhet az adófelajánlást tevő magánszemélyek adataihoz, ami eddig csak a civil szervezetek számára volt lehetséges.

A módosítás értelmében az egyházi adófelajánlásokról ki lehet majd tölteni egy rendelkező nyilatkozatot, amit az adóhatóság annak megváltoztatásáig, illetve visszavonásáig vesz majd figyelembe. Amennyiben a kedvezményezett szervezet már nem felel meg a feltételeknek, a hatóság erről tájékoztatja az adózót.

Emelkedik az egyszerűsített foglalkoztatottak adómentes napidíja

Az Országgyűlés elfogadta az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosítását, amely szerint emelkedik az egyszerűsített foglalkoztatásból származó adómentes napi jövedelem jelenlegi 5870 forintos összege.

Az új szabályokat már a 2017-es személyijövedelemadó-kötelezettség megállapításakor is alkalmazni kell.   

Idén az adómentes keretösszeg 7631 forint, jövőre 8255 forint lesz.

Az elfogadott törvénymódosítás úgy fogalmaz, hogy nem kell jövedelmet megállapítania és bevallást benyújtania annak, akinek az egyszerűsített foglalkoztatásból származó bevétele nem haladja meg az egyszerűsített foglalkoztatás naptári napjainak száma és az adóév első napján hatályos

a) kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) vagy

b) ha részére alapbérként, illetve teljesítménybérként legalább a garantált bérminimum 87 százaléka jár, akkor a garantált bérminimum napibérként meghatározott összege 130 százalékának szorzatát.

Csökkenthető a NETA összege

Az elfogadott törvény kimondja egyebek között azt is, hogy az adóalanyok a jövő évtől maximum 10 százalékkal csökkenthetik a fizetendő népegészségügyi termékadó összegét egészségmegőrző programok miatt felmerült költségeikkel.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]