Ne várjon májusig! – javasolja a NAV

Közleményben javasolja az adóhatóság, hogy minél hamarabb célszerű átnézni az szja-bevallási tervezetek számait.

Valamennyi adózó felelőssége és érdeke, hogy a tervezetekből ne maradjon ki semmi, ezért érdemes mielőbb átnézni a NAV által készített tervezetet akár az adóhatóság weboldalán elérhető felületen ügyfélkapus jelszóval, akár papíralapon vagy az adóhatóság bármely ügyfélszolgálatán.
 
Az első visszajelzések szerint a rendszer könnyen kezelhető, a NAV által összeállított tervezetek a legtöbb adózó tavaly megszerzett jövedelmeit és kedvezményeit pontosan rögzíti. Előfordulhat azonban olyan adat, év közbeni változás, számításba vehető kedvezmény, amellyel a NAV, információ hiányában nem számolhatott, ezért célszerű a lehető leghamarabb átnézni az szja-bevallási tervezetek számait.

Az 1+1 százalékos felajánlással sem kell megvárni a május 22-i határidőt, amelyet egyszerűen az új felületen keresztül is be lehet nyújtani. Elég, ha valaki csak egy szót ismer az általa kedvezményezett szervezet nevéből, hiszen a felület kereső rendszere segít az azonosításban.
Akik netán elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében, vagy akár a felajánlásban, azoknak segítenek a NAV rövid tájékoztató videói, amelyek ugyancsak elérhetők a hivatal honlapján és a legnépszerűbb videómegosztó oldalon.

A NAV ügyfélszolgálatai, rendkívüli fórumai és kihelyezett fogadóórái segítenek azoknak, akik személyesen szeretnék feltenni kérdéseiket a tavalyi jövedelmekről szóló személyijövedelemadó-bevallással kapcsolatban.

Azok, akik eddig nem nyitottak ügyfélkaput, még mindig megtehetik azt, így tervezetüket ők is megnézhetik az interneten keresztül. További információ a www.nav.gov.hu oldalon olvasható vagy általános tájékoztatás a 06-40/42-42-42-es telefonszámon kérhető - zárja közleményét  a NAV.
 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]