Módosultak a SZÉP-kártya szabályai

A Széchenyi Pihenőkártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló, 2018. április 20-án megjelent, 76/2018. (IV.20.) Kormányrendelet szerint a felhasználókat és a munkáltatókat közvetlenül érintő legfontosabb változás, hogy a feltöltést követő második év május 31-e után a pénzforgalmi szolgáltatók nem utalják vissza a fel nem használt összeget a munkáltatók részére.

Felhasználókat érintő változások:

  • A kártyáról fel nem használt összegek nem vesznek el két év után sem, viszont az utalás évét követő második naptári év május 31-éig fel nem használt összeg erejéig és annak terhére a kártya kibocsátója díjat számolhat fel, amelyet köteles a marketingköltségeire fordítani. A felszámított havi díj a fel nem használt pénzeszköz legfeljebb 3%-a lehet.
  • A munkavállaló a közeli hozzátartozói részére továbbra is igényelhet társkártyát. Az élettársi kapcsolatfennállását a munkavállalónak nyilatkozattal kell igazolnia a pénzforgalmi szolgáltató számára. Korábban a rendelet lehetőséget nyújtott arra, hogy az élettársi kapcsolat fennállását a munkavállaló nyilatkozattal a munkáltató vagy az intézmény felé igazolja.
  • Új szabály, hogy a munkavállaló a kártya egyenlegét tranzakciónként, időszakonként, telefonon is lekérdezheti.

Változások a SZÉP kártya működési rendjében:

  • Az új rendelet a szolgáltatások köréből kivezeti a családi panzió szolgáltatást, ezen túl az alszámlánként nyújtható szolgáltatások köre változatlan.
  • Amennyiben a munkáltató két évig nem utal a kártyára összeget, a szerződést fel lehet mondani. A szerződés felmondásáról a pénzforgalmi szolgáltató előzetesen, a visszavonást és a felmondást megelőzően legalább 2 hónappal köteles tájékoztatni az érintettet.

Fogalmi változások:

A jövőben kizárólag pénzforgalmi szolgáltatók végezhetnek kártya kibocsátási tevékenységet, a szolgáltatók pedig pénzforgalmi számlán kezelik majd az egyenlegeket.


Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]