Mindenkinek készít adóbevallás-tervezetet az adóhatóság

Ebben az évben is elkészíti minden olyan adózó számára az szja-bevallás tervezetét a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV), akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik. Ide értendő a munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó.

Közleményben tudatja az adózókkal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy az egyéni vállalkozóknak – kivéve a tavaly mellékállásban katás vagy evás vállalkozókat -, az őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek továbbra is önállóan kell benyújtaniuk az szja-bevallást. A NAV által összeállított tervezet, amely a munkáltatóktól, kifizetőktől származó adatokat tartalmazza, azonban nekik is nagyban megkönnyíti a bevallás elkészítését.

A tervezetek március 15-étől elérhetőek az adóhatóság honlapján, illetve a kormányzati portálon egyaránt.

Az egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfás magánszemélyek a tervezet adatainak megtekintése, a nem kifizetőtől, munkáltatótól származó jövedelmi adatok, valamint a vállalkozói, őstermelői tevékenységgel összefüggő adatok kiegészítése, majd mentése után küldhetik be a bevallást elektronikusan, a webes kitöltő felületen.

A személyijövedelemadó-bevallás benyújtási határideje mindenkinek egységesen május 20.

Az szja 1+1 százalékáról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet, egy vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot. Az egyházak részére tavaly tett rendelkező nyilatkozatok szintén eddig az időpontig módosíthatók, vagy vonhatóak vissza.

A változásokról, a teendőkről, a határidőről és az 1+1 százalékról minden fontos információ megtalálható a NAV honlapján.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]