PDF letöltés

Mi lesz a katával jövőre

Jövő pénteken szavaz az Országgyűlés a következő évi költségvetésről, amelyben többek között a katával kapcsolatos változások is szerepelnek. A gazdaságvédelmi középpontú büdzsében szereplő módosítások érintik a 13.havi nyugdíjat, a csed-et, segítik a munkahelymegtartást, és a munkahelyteremtést.

A módosító javaslat szerint 2021-től változik a kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata. A Kormány megfontolta az iparkamara és más gazdasági szereplők javaslatait, ezért kezdeményezi a módosítást, amely szerint a katás vállalkozóknak a hárommillió forint feletti számlák esetén - ha ugyanaz a számlák kibocsátója -, 40 százalékos adót kell fizetni a hárommillió forint feletti részre. A havi fix tétel, ami most 50 ezer forint, nem változik jövőre sem. Ezzel a Kormány a katával történő visszaéléseket, a bújtatott foglalkoztatást igyekszik megszüntetni.

A kisadózók tételes adójának megemelése egyébként már korábban is felmerült, de a Kormány a kialakult járványhelyzetre való tekintettel elvetette ezt a változtatást. A kata szerint adózók ellenőrzése jelenleg is szigorúan szabályozott, hiszen a NAV folyamatosan ellenőrzi az esetleges bujtatott munkaviszony meglétét.

Szerepel a büdzsében a 13. havi nyugdíj visszaépítésének első lépése. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a 13. havi nyugdíj első negyedét a jövő évben az idősek már visszakaphatják, az ehhez szükséges források a 2020-as költségvetésben rendelkezésre állnak.

2021. július 1-jétől a gyermek születése utáni első hat hónapra járó csecsemőgondozás díj (csed) a korábbi jövedelem száz százaléka lesz és azután csak személyi jövedelemadót kell fizetni.