Mi a helyzet és hová tartunk az újlakás-piacon

Az ingatlanközvetítő szektor 2019-ben hasonlóan erős évet vár, mint a tavalyi év volt, ugyanis a fővárosban 469 darab újlakás-építési projekt van folyamatban, míg a vidéki megyei jogú városokban 209 ilyen beruházás folyik. Várhatóan ebben az évben is közel 160 ezer új lakás értékesítésére van kilátás.

Továbbra is bővül a magyarországi újlakás-állomány: az épülő és tervezett lakásállomány 8,5 százalékkal bővülve elérte a 32 300-as számot. Ezzel párhuzamosan az értékesítettség aránya is javult: míg 2017 utolsó hónapjában a felmért lakáskínálat 53,4 százaléka volt leköthető, addig egy évvel később már csupán 47,7 százalékát kínálták eladásra.

Budapesten a legtöbb projekt a XIII. kerületben épül, ahol 94 beruházásban hirdetnek eladó lakásokat. Szintén kiemelkedő a beruházások száma alapján Budán a III. kerület 54, a XI. kerület 50, és II. kerület 39 projekttel. A pesti oldalon pedig Ferencváros (IX. kerület) és Zugló (XIV. kerület) 29-29 projekttel, míg Józsefváros (VIII. kerület) 33 projekttel került az élvonalba.

2018-ban egy újépítésű lakás átlagos négyzetméterára a fővárosban 892 ezer forint volt, ami 16,8 százalékos éves növekedést jelent. A legmagasabb fajlagos átlagár az I., II., V., VI. és az XII. kerületeket jellemezte, ahol 1 millió forint feletti négyzetméteráron kínálták az újépítésű lakásokat megvételre. Ezzel szemben a külső pesti kerületekben 500 és 760 ezer forint közötti összeget kellett egy újlakás négyzetméteréért fizetni 2018-ban.

Vidéken, a megyei jogú városokban összesen 8 770 új lakást hirdettek megvételre. A 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházás Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden ismert: itt épül az online meghirdetett újlakás projektek 48,3 százaléka. A legtöbb lakás Győrben, Debrecenben és Szegeden épült, ahol sorban 1530, 1080 és 1050 új lakást kínáltak megvételre. A legdrágább vidéki projekt Pécsett ismert, ahol egy négyzetmétert 740 ezer forintért kínál a beruházó, míg a legolcsóbb, 190 ezer forintos négyzetméterárral egy miskolci projekt rendelkezik.

A teljes ingatlanpiacon – beleértve a használt lakásokat is – a 2018-ra becsült közel 160 ezer adásvételt 2019-ben is elérheti a hazai ingatlanpiac. Folytatódik a fővárosi adás-vételek arányának enyhe csökkenése, miközben tovább erősödik a budapesti és a megyei jogú városok agglomerációjában található települések ingatlanpiaca, ahol az építési tevékenység is élénk lesz- köszönhetően a saját célra történő családi házak építésének. Növekedés várható Budapest külső kerületeiben is, azonban a befektetői érdeklődés továbbra is a belső városrészek újépítésű lakásira összpontosul, hiszen kiadás szempontjából ezek a legkedvezőbbek. Nagyobb mértékű árcsökkenés 2019-ben sem várható, de a legdrágább szegmensekben már enyhülni fog a növekedés dinamikája.

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]