Megtizedelnék a cégek a pénzügyi költségeiket

Jelentősen csökkentenék a vállalkozások az adó-és pénzügyi tevékenységekre fordított kiadásaikat. A döntéshozóknak alapjaiban kell újragondolniuk pénzügyeik kezelését, hogy lépést tartsanak a digitális fejlődéssel és az egyre szorosabban összekapcsolódó nemzetközi adórendszerrel.

Világszerte egyre erősebb a költségcsökkentési nyomás a vállalati szektorban. Az adózási és pénzügyi feladatok ellátásának költségeit a cégek 94 százaléka tervezi – mintegy 8-9 százalékkal – redukálni az elkövetkező két évben. Mindeközben a szabályozói környezet dinamikus változása többletfeladatokat fog jelenteni a jövőben, melynek következményeként a pénzügyi funkcióknak többet kell majd teljesíteni kevesebb erőforrással.

A jelenleg tapasztalt működési hiányosságok kiküszöbölése érdekében a cégek mintegy harmada tett már lépéseket, vagyis a szervezet adó-és pénzügyi feladatainak teljes átszervezése vagy újjáépítése mellett döntött. Ehhez új, digitális platform, a pénzügyek mellett a technológiához is értő szakemberek, illetve egy szolgáltató központ kiépítése vagy a meglévő bővítése szükséges. A helyzetet nehezíti viszont, hogy komoly kihívást jelent a megfelelő szakértők megtalálása, valamint egy jelentős szervezeti átalakítással járó, új vezetési és irányítási modell bevezetése.

Opció lehet az is, hogy a vállalatok az egyes feladatokra elsősorban automatizálási vagy robotikai megoldást keresnek, így növelhető a hatékonyság, ugyanakkor csökkennek a ráfordítások is.