Megszűnhet a hipa feltöltési kötelezettsége

Tavaly decemberben már megszűnt a feltöltési kötelezettség a társasági adó és az innovációs járulék vonatkozásában, ami nagy terhet vett le a vállalkozásokról. Sokan gondolták akkor úgy, hogy jó lenne a helyi iparűzési adó decemberi feltöltési kötelezettségét is megszüntetni. Úgy látszik a gondolatok meghallgatásra kerültek, ugyanis a kormány elé kerülnek a Nemzeti Versenyképességi Tanács által is támogatott javaslatok, többek között a hipa decemberi feltöltési kötelezettségének eltörlése is.

A kormány tovább folytatja az adó-, illetve adóadminisztrációs terhek csökkentését, hiszen az eddigi folyamatos és jelentős intézkedések nagymértékben járultak hozzá az elmúlt évek gazdasági eredményeihez. A Nemzeti Versenyképességi Tanács múlt heti ülésén – többek között – javaslatot fogalmazott meg a helyi iparűzési adó növekedésösztönző átalakításáról, amelynek révén tovább erősíthetők a beruházások és csökkenthetők a területi egyenlőtlenségek.A könnyítéseknek elsősorban a beruházások fokozására, a kutatásfejlesztésre és a területi egyenlőtlenségek csökkentésére kell összpontosítaniuk.

A helyi iparűzési adót átalakító lépéseknek akkor lehet növekedést ösztönző ereje, ha csökkentik az adóterhelést, segítik a kutatás-fejlesztési tevékenységet, illetve hosszabb távon az ország területi különbségeire mérséklő hatást gyakorolnak. Az egyik változás lehet a helyi iparűzési adó decemberi feltöltési kötelezettségének eltörlése, hiszen az a likviditáskezelés és az adminisztráció miatt is nehézséget okoz a vállalkozásoknak. A Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslata szerint 2021-től megszűnhet az adóév utolsó hónapjában fizetendő kötelezettség, ami többek között elősegítheti a rendelkezésükre álló források felhasználását beruházásokra vagy bérfejlesztésre. A testület javaslatai között szerepel az is, hogy az értékcsökkenési leírás levonható legyen az adóalapból.

Ez a lépés mintegy 850 ezer vállalkozást érintene, amely hatásosan segíthetné a beruházások bővülését, és kifejezetten a termelékeny cégeket erősítené. A tanács tárgyalt arról is, hogy a vállalkozások a kutatásfejlesztésre fordított költségeik ötszörösét vonhatnák le az adóalapból, ami hatásos ösztönzője lehet az innovációs szemlélet elmélyítésének, és jó hatással lehet a vállalati termelékenységre. Előkészítés és egyeztetések után a javaslatok a kormány elé kerülhetnek.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]