Még az idén beruházna a kkv-k harmada

Magyarországon lassan már harminc éves lesz a kis-és középvállalkozási szektor. Ez idő alatt számos vállalkozás nőtte ki magát, azonban továbbra is kiemelt figyelmet igényel a vállalkozásfejlesztés és a versenyképesség növelés kérdése. Az egyik hazai pénzintézet reprezentatív kutatásából az derül ki, hogy a kkv-k többsége növekedésre számít mind az árbevétel, mind a profit tekintetében az idei évben. A megkérdezett cégvezetők harminc százaléka tervez beruházást az idén, amit húsz százalékuk hitelből finanszírozna.

A kis-és középvállalkozások vezetőinek többsége kedvezőnek ítéli a pénzügyi teljesítményét és a megrendelés-állománya alakulását. A 2018-ban már beruházást végzett vállalkozások a pénzügyi teljesítményük tekintetében, míg a 2019-ben beruházást tervezők elsősorban a gazdasági környezet kérdésében optimisták. A cégvezetők kétharmada bízik árbevétel-növekedésben, emellett 56 százalék profitnövekedést is vár az idei évben, minden harmadik vállalkozás pedig a tavalyi szint megtartását véli lehetségesnek. A megkérdezettek egyharmada a fejlesztésre szánt összeget és az alkalmazottak számát egyaránt növelni szeretné.

2018-ban a kkv-k 58 százaléka végzett beruházást, nagyobb arányban a külpiaci tevékenységet folytató, illetve a 2019-ben beruházást tervező cégek valósítottak meg valamilyen fejlesztést. Tavaly a beruházások 33 százaléka gépek, berendezések és egyéb tárgyi eszközök beszerzésére irányult, amelyet 13 százalékkal a székhely- és telephelyfejlesztés követ. A tavalyi beruházások felét saját tőkéből, ötödét beruházási hitelből valósították meg a vállalkozások, az EU-s pályázati források aránya 8 százalék. A saját tőke aránya az IT-eszközök beszerzésénél a legmagasabb, míg a banki hitel mértéke a gép és termőeszköz-beszerzésnél kimagasló.

Ebben az évben a kkv-k 30 százaléka tervez beruházást, nagyobb arányban az 50 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégek, a külpiacokkal kapcsolatban álló, az ipari, valamint azok a vállalkozások, amelyek már tavaly is beruháztak. A beruházást nem tervező cégvezetők 87 százaléka a már megvalósult beruházást jelölte meg első számú okaként annak, hogy nem tervez további fejlesztést. A megtérülés hiánya vagy a forráshiány tehát nem jellemző gát. Az idei évre tervezett beruházások átlagos értéke 45 millió forint, amelyet leginkább gép és berendezés vásárlására költenének a vállalkozások, minden huszadik beruházó pedig székhely-, telephely-felújítást vagy IT-eszközbeszerzést tervez. A 2019-es beruházásokat a cégek 73 százaléka saját forrásból tervezi, hitelből minden ötödik beruházó finanszírozná költéseit, refinanszírozott hitelt pedig 9 százalék venne igénybe.

A hitelfelvételről való döntésnél a két legfontosabb szempont a kamat mértéke, illetve a kamatfixálás lehetősége, ezt követik az egyéb feltételek és paraméterek. A hazai cégvezetők többsége 2-3 százalék körüli kamatot tart kedvezőnek egy 5 éves, fixált kamatozású beruházási hitel esetén. A kkv-k a középtávú hitelek esetében átlagosan 3 éves futamidőben gondolkodnak, míg hosszú távú hiteleket átlagosan 7 évre vennének fel. A vállalkozások negyede pedig 10 évre venne fel hitelt, ha hosszú távú konstrukcióról van szó.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]