Magyarországnak nem jó az uniós adóharmonizáció

A Világgazdaság című napilap konferenciáján hangzott el a kormány azon szándéka, miszerint Magyarország nem ért egyet azzal, hogy Brüsszel szocialista típusú gazdasági terveket léptessen életbe az adóharmonizációval és az adósság közösségesítésével, viszont kiáll az unión belüli szabad verseny és szabad kereskedelem mellett.


A kormány véleménye szerint az uniós adóharmonizáció a tagállami adópolitikák egységesítésével a versenyképességet hátráltatná, az adósság közösségiesítése pedig szétterítené azt a terhet, amelyet egyes országok fegyelmezetlen kormányzása okozott.

Magyarország ugyanis nem mások segítségével, hanem rendkívüli erőfeszítésekkel szorította le a 2010 előtt felhalmozott államadósságot, miként az adóterhek csökkentése is a szigorú gazdaságpolitikának köszönhető.

Az adócsökkentések folytatása a következő években is meghatározó feladat. A munkára rakódó adók mérséklése után a vállalkozások fizetésemeléseket és technológiai fejlesztéseket finanszírozhatnak. Egyúttal a kutatáshoz és fejlesztésekhez kapcsolódó adókedvezmények bővítését, a kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára pedig új források megnyitását és a bürokrácia további csökkentését tervezik. Ezt az is indokolja, hogy a belföldön előállított vállalati GDP-n belül kevéssel ugyan, de 50 százalék alatti a magyar tulajdonú cégek aránya.

Az előrejelzések szerint számolni kell a globális gazdaság lassulásával, azok gazdasági következményeivel. Ám az elmúlt évek során Magyarország gazdaságilag és politikailag egyaránt biztonságos, vonzó befektetési célponttá vált. Az idei adatok alapján az öt legjelentősebb európai GDP-bővülésből négyet közép-európai országok, hármat visegrádi államok értek el, Magyarországgal az élen.

Kiemelt jelentőséggel bírnak a kkv-támogatások, hiszen a magyar tulajdonú cégek 99 százaléka ebbe a rétegbe tartozik, a munkavállalók kétharmadát ők foglalkoztatják, termelékenységük és beruházási hajlandóságuk viszont jóval alacsonyabb. A tíznél kisebb létszámú cégeket a bürokrácia is sokkal jobban sújtja, hiszen az adminisztrációs terhük nem kisebb, mint a több száz alkalmazottal dolgozó nagyvállalatoké. Az online megoldások azonban csak átgondoltan, a teljes adórendszerre kidolgozva jelenthetnek egyszerűsítést, pusztán a bevallás és az adatszolgáltatás elektronizálása csak bonyolítja az adózó társaságok működését.

A kkv-k az adórendszeren keresztül nem elsősorban a már működő adónemek módosításával, hanem hozzájuk igazított új adónemek bevezetésével támogathatók a leghatékonyabban. Ösztönzésüket az is indokolja, hogy így a fejlődő kkv-k a beruházásokból is részt vállalhatnak, ezzel pedig a gazdasági növekedés folytatásához nélkülözhetetlen beruházásbővülést is segíthetnek fenntartani.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]