Letölthetőek az szja-bevallási tervezetek

Már elérhetőek az ügyfélkapun keresztül az szja-bevallási tervezetek, amelyekkel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a törvényben rögzített határidő előtt elkészült, amellyel mintegy ötmillió magánszemély válláról levéve a bevallási adminisztrációs terhet.

A tavaly bevezetett rendszerrel új korszak kezdődött a bevallások történetében, hiszen az eddigi – immár negyedszázados – hagyománnyal szakítva nem az adózót terheli a személyi jövedelemadó bevallás elkészítésének terhe.

Az idén tovább bővült azon adózók köre, akiknek a hivatal elkészíti a bevallás-tervezetét, így a NAV a munkáltatók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfa fizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is „dolgozott”. Ezzel a tavalyi négy helyett már ötmillió bevallás-tervezet készült el.

A nemzetgazdasági tárca hosszú távú célja, hogy 2021-ben a vállalkozások minden bevallási tervezetét a NAV készítse el, így az e-szja mellett például a jövedékiadó-kiajánlásokat is. Ezzel megvalósulna az adóhivatal papírmentessé tétele, hiszen már mindenki elektronikus úton – akár számítógépén, mobiltelefonján, tabletjén keresztül – megtekinthetné, szükség esetén akár szerkeszthetné is azt. A program felhasználóbarát, kényelmes, egyszerűen kezelhető.


Ha az adózó egyetért az szja-bevallási tervezetben foglaltakkal, akkor nem kell tennie semmit - őstermelő és áfa fizetésre köteles magánszemélyek kivételével -, május 22-én a NAV által elkészített tervezet hivatalos szja-bevallássá válik.

Amennyiben a bevallás módosítására van szükség, az a legegyszerűbben az online felületen tehető meg , amihez mindössze egy ügyfélkapu-regisztrációra van szükség. Akinek nincs ügyfélkapuja, az még március 19-ig kérheti a tervezete postázását. Annak ellenére, hogy a magánszemélyek 80 százalékának semmilyen további teendője nem lesz a bevallással, így az automatikusan érvényessé válik majd májusban, lehet, hogy lesz olyan, akinek a postán kapott tervezetét kell majd kiegészítenie. Az érintettek ezt egy új, "17SZJA jelű" bevallás elkészítésével és benyújtásával tehetik meg, illetve érdemes még május 20-ig ügyfélkaput nyitni, mert így azonnal elérhetővé válik az e-szja, és a módosítás néhány gombnyomással otthonról, kényelmesen elintézhető.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]