A legtöbb járművet használó a nem önálló tevékenységet végzők körében található. A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 51. §-a tartalmazza azt az előírást, amely szerint a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak mindazon költségét, amely a munkaviszony létesítésével indokoltan felmerül.

Ilyen többek között a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés, amelyet a 39/2010. (II.26.) kormányrendelet szabályoz. A munkába járás térítése, a munkáltató kötelezettsége, de a térítés függ a munkáltató döntésétől: szállíthatja csoportosan munkába a dolgozókat, biztosíthatja tömegközlekedési eszköz használatát, s annak 86%-át téríti, vagy lehet olyan nagyvonalú, hogy mindenkinek 100%-ot biztosít, vagy a különbözetet cafeteria terhére számolja el.

Az, hogy ténylegesen mivel történik a munkába járás, sok esetben nehezen ellenőrizhető, nem beszélve a hétvégi hazautazás tényének bizonyításáról. A cég nevére szóló számla kivételesen itt nem kötelező, hiszen a jogalkotó a jegy ellenében történő elszámolást is megengedi, sőt kifejezetten engedékeny, amikor a gépkocsi használat térítésénél még a saját autó meglétéhez sem köti a jogszabályi mértéken alapuló térítés kifizetését. Ha a munkáltató úgy dönt a kötelező eseteken felül is engedélyezi az autóval történő munkába járást, akkor kilométerenként minimum 9 forintot kell adnia, de a jogszabály kilométerenként akár 15 Ft-ot is adómentesen enged elszámolni. Természetesen ennél az összegnél több is fizethető, hiszen a tömegközlekedéshez igénybe vett bérlet is lényegesen drágább, arról nem is beszélve, hogy még a 15 forint sem fedezi az autó használatával kapcsolatosan ténylegesen felmerült költségeket. Ilyen esetben a 15 forinton felüli „túlfizetés” értéke munkaviszonyból származó jövedelemként, az általános szabályok szerint számfejtendő.

A munkába járás mellett a másik nagy terület a hivatali, üzleti utazás, vagy szűkebben értelmezve a belföldi és külföldi kiküldetés érdekében felmerült költségek, kiadások megtérítése.

Ezen kiadások közül jelentős részt képvisel az utazással (személygépkocsi, repülő, vonat, autóbusz) kapcsolatos költségek elszámolása. A gyakorlatban ez többféleképpen is történhet. A dolgozó megvásárolja a menetjegyet és elszámol, vagy a munkáltató szerzi be és a munkavégzés feltételeként biztosítja a munkavállaló részére. De vajon mitől függ, hogy az egyiket szerepeltetni kell a magánszemély adóbevallásában, míg a másikat nem? Ez nagyban függ attól, hogy a számla a dolgozó, vagy a munkáltató nevére szól, esetleg nincs számla, vagy csak a menetjegy ellenében történik az elszámolás. Jogosan teszik fel a kérdést, kinek kell ezt eldönteni? A munkáltató nyilván nem fog több adminisztrációt magára vállalni, hacsak jogszabály nem kötelezi rá. És a jogszabály e tekintetben nem kötelez, csak szabályoz, ezért a későbbi viták elkerülése végett a munkáltatónak is célszerű szabályzatot alkotni arról, milyen esetben mit – és milyen elszámolási rend mellett térít a munkavállalónak.

A tömegközlekedési eszközök mellett mind a nem önálló, mind az önállóan végzett tevékenységek során gyakran használunk személygépjárművet. Ez lehet saját gépjármű, bérelt, vagy akár szívességi használatra kapott gépjármű, amelyet részben magáncélra részben pedig a munkavégzéshez használunk. De mit is jelent a magáncélú használat, és milyen esetekben van ennek jelentősége? A magánhasználat személyes, vagy családi szükségletet elégít ki, azaz nem a kifizető tevékenysége és a magánszemély jövedelmének megszerzése érdekében szükséges. A munkába járás magáncélúnak minősül, annak ellenére a munkáltató jelentős mértékben köteles megtéríteni. Nem mindenki használ kiküldetési rendelvényt, ezért a kiküldetésen megtett kilométerekről útnyilvántartást vezetünk, melynek következtében cégautóadót kell fizetnünk. így viszont, ha a cég tulajdonában álló autót a munkavállaló magáncélra is használja, szja fizetési kötelezettsége nincs.

Egyáltalán mit is jelent a saját autó az üzleti utak elszámolása során? Ennek egyszerű a magyarázata, ugyanis az szja törvény ezen törvény alkalmazásában meghatározza a saját gépjármű fogalmát, amely nem más, mint a saját, házastárs és közeli hozzátartozó tulajdonában lévő gépjármű – ideértve a zártvégű lízinget is. Sajnos nem a családban használt autó idegen járműnek számít, így a barát, társ, élettárs tulajdonában lévő autók üzleti célú használata során felmerült kiadások csak tételes költségelszámolás alapján érvényesíthetők, azaz a kilométerenként 15 Ft-os általános személygépkocsi-normaköltséget nem lehet alkalmazni.

Elképzelhető, hogy nem mindenki tudja mi a tételes, az igazolás nélkül elszámolható és a norma szerinti költségelszámolás közötti különbség. Tételes költségelszámolás nem más, mint a magánszemély nevére szóló számlák alapján történő elszámolás. Norma szerinti elszámolásról beszélünk például az előbb említett 15 Ft, valamint az üzemanyagnorma alapján kalkulált üzemanyagköltség esetében. Igazolás nélkül elszámolható kiadás pedig többek között a kiküldetési rendelvény alapján jogszabályban meghatározott mértékű térítés.

Ebben a témakörben beszélnünk kell még a cégautó adózásáról is. A gépjárműadóról szóló 1991.évi LXXXII. törvény IV. fejezete szabályozza, a cégutóval kapcsolatos adókötelezettséget: az adó tárgyát és az adó alanyát. A cégautó adó mértéke meglátásom szerint reális, az autó teljesítményétől, környezetvédelmi besorolásától és életkorától függően 7700–44 000 Ft/hó. Számos országban az autó beszerzési árának 1–2%-a számít jövedelemnek, amely után az adó mértéke 30–40% is lehet.