Komolyan kell venni a munkáltatóknak az adminisztrációt

A bírósági végrehajtásról szóló törvény (vht) tavaly óta hatályos új rendelkezései szerint, jelentős bírságra számíthat az a munkáltató, aki a cégébe felvett munkavállalót a munkaviszony létesítése előtt nem nyilatkoztatja arról, hogy nincs függőben lévő tartozása.

Ugyan már tavaly nyár óta hatályosak a bírósági végrehajtásról szóló törvény (vht.) új rendelkezései, mégis szinte elenyésző azon cégek és munkáltatók száma jelenleg, akik tisztában vannak azzal, hogy egy cégbe felvett új munkavállaló – amennyiben nem ad le tartozásigazolást – köteles nyilatkozatot tenni arról, hogy nincs letiltás hatálya alá eső tartozása. Amennyiben tartozása van, akkor a munkáltató köteles az adós munkabéréből a letiltásban meghatározott összeget levonni és kifizetni a végrehajtást kérőnek.

A Munka Törvénykönyve (Mt.) ide vonatkozó passzusai szerint a törvény rendelkezései alapján a munkáltató köteles a belépő munkavállalótól tartozásigazolást bekérni és az abban foglaltak szerint eljárni, a letiltást pedig a bérszámfejtésen keresztül rendezni. A munkáltató további kötelessége az is, hogy legkésőbb a letiltás kézhezvételét követő munkanapon értesítse az adóst a letiltásról és intézkedjen, hogy a munkabér kifizetésének napján a letiltott összeget levonják a munkabérből és kifizessék a végrehajtást kérőnek, valamint értesítse erről a letiltást kibocsátó szervet is. Tartozás esetén a munkaviszony alapján kapott nettó munkabér legfeljebb egyharmadát vonhatja le a hatóság, több letiltás esetén azonban 50%-ig is terjedhet ez az összeg.

A rendelkezés egyrészt több adminisztrációs terhet ró a munkáltatóra, másrészt viszont védi az érdekeit. Hiszen, ha a munkáltató a belépő munkavállalótól nem kéri az előző munkahelyen kiadott igazolásokat, és nem nyilatkoztatja tartozás hiányáról, az súlyos anyagi következménnyel járhat, mivel a munkáltató a letiltás összegéig készfizető kezesként felel. Nemfizetés esetén a jogosult, a kötelezett mellőzésével egyenesen a kezes ellen is fordulhat, ilyenkor pedig a munkáltatónak kötelessége haladéktalanul eleget tenni a fizetési felszólításnak.

Érdemes tehát mindent pontosan nyilvántartani, mivel ha akadályoztatásnak minősül a munkáltató részéről a letiltás foganatosításának mellőzése, akkor a vállalkozás és az ügyvezető is akár 500 ezer forintig terjedő bírság megfizetésére kötelezhető.