Kinek és mennyi a minimálbér és a garantált bérminimum 2018-ban

Az alapbéren felül többféle jogcímen, például bérpótlék, vagy mozgóbér is megilletheti a munkavállalóinkat, de ne felejtsük el, hogy az alapbérnek kötelezően minden esetben el kell érnie legalább az aktuális tárgyévi minimálbér összegét. Hogyan változik a minimálbér és a garantált bérminimum 2018. január 1-jétől, hogyan határozzuk meg kinek jár a minimálbér és kinek a garantált bérminimum?

Kinek mi jár

A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) mellett a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimumra jogosult, ahol elsősorban azt kell tisztáznunk, hogy az érintett munkakörre jogszabály, kollektív szerződés, illetve a munkáltató gyakorlata előír-e bármilyen szintű végzettséget, szakképzettséget. A szükséges végzettség beazonosítását követően a képzettségi szint meghatározását kell elvégeznünk. Itt segítségünkre lehet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII.6.) kormányrendelet.

Amennyiben sikeresen beazonosítottuk a szükséges végzettséget, szakképzettséget, már csak a munkavállalóval kell tisztázni, hogy azzal ténylegesen rendelkezik-e. Ezek után dönthetünk, hogy dolgozónk a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összegére jogosult.

Minimálbér

A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2018. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 138.000 forint, hetibér alkalmazása esetén 31.730 forint, napibér alkalmazása esetén 6.350 forint, órabér alkalmazása esetén 794 forint.

Garantált bérminimum

A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén 2018. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 180.500 forint, hetibér alkalmazása esetén 41.500 forint, napibér alkalmazása esetén 8.300 forint, órabér alkalmazása esetén 1038 forint.

Teljesítménybérezésnél a teljesítménykövetelmények százszázalékos és a teljes munkaidő teljesítése esetén a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló havi munkabérének (tiszta teljesítménybér, illetve garantált bér és teljesítménytől függő mozgóbér együttes):

a) teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén kötelező legkisebb összege 2018. január 1-jétől 138.000 forint,

b) teljes munkaidőben, legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén 2018. január 1-jétől 180.500 forint.

Részmunkaidő esetén

a) a meghatározott havi, heti és napi bértételt a munkaidő eltérő mértékével arányosan csökkentve,

b) a meghatározott órabértételt az ott szereplő összeggel, illetve annak arányosan változó összegével kell figyelembe vennünk.

Táppénz napi maximum összege

A táppénz maximum összegét a kötelező egészségbiztosítás pénzbeli ellátásairól szóló törvény a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresének harmincad részében határozza meg. Ez az összeg 2018. január 1-jétől napi 9.200 forint.

Gyermekgondozási díj maximum összege

A gyermekgondozási díj maximálisan megállapítható összege havonta legfeljebb a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka lehet. 2018-ban ez az összeg havi 193.200 forint.