Kasszacsere - támogatás 2014-ben is

Nincs határidőhöz kötve az 50 ezer forintos állami támogatás. A hazai kisvállalkozók segítése érdekében a nemzetgazdasági miniszter módosítja a pénztárgép támogatási rendeletet, ezért a vállalkozók jövőre is csökkentett áron juthatnak pénztárgéphez. Az állam gépenként 50 ezer forintos támogatást biztosít a kasszacseréhez. A miniszter az adatkapcsolat tekintetében döntött a rögzített hatósági ár bevezetéséről is, amely lényegesen csökkenti a kereskedők, a vendéglátó iparban dolgozók online pénztárgéppel kapcsolatos üzemeltetési költségeit.
 
Az online pénztárgépekre való átállás gördülékeny megvalósulását segítő Munkabizottság áttekintette az aktuális piaci helyzetet és megállapította, hogy számos jogkövető kisvállalkozó eshet el az állami támogatástól, ha azt csak a december 31-ig üzembe helyezett gépek után lehet igénybe venni.
 
A Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontja szerint nem lenne helyes, ha a gyártás csúszása miatt a hazai kisvállalkozók elesnének a pénztárgépvásárláshoz nyújtott állami támogatástól. A tárca továbbra is elkötelezett amellett, hogy az átállást támogassa, ezért az 500 millió forint éves árbevétel alatti vállalkozások legfeljebb 5 pénztárgép után – gépenként 50 ezer forintos - támogatásban részesülnek.
 
A nemzetgazdasági tárca az új pénztárgépek beszerzésével járó egyszeri kiadás csökkentése mellett kiemelt figyelmet fordít az átállással járó további költségek minimalizálására is. Az új rendszernek a beüzemeléstől kezdve lesz egy havonta jelentkező fix költsége, tekintettel arra, hogy a folyamatos adatkapcsolatot külső piaci szereplők szolgáltatják. Annak érdekében, hogy az online rendszer működtetése a kereskedőket ne terhelje túlzott mértékben, a miniszter rögzített hatósági ár bevezetéséről döntött, amely a „kiskasszás” vállalkozások esetében gépenként nettó 1500 forintra csökkenti a havonta jelentkező díjat, a PC alapú kasszát üzemeltetők körében pedig nettó 2500 forintban állapítja meg a havi üzemeltetési költséget.
 
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság a jövőben kiemelten vizsgálja, hogy szolgáltató ne tudjon kibújni a hatósági ár megállapítása alól, illetve ne tudja az egyéb költségeit ráterhelni az üzemeltetőre.
 
A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, valamint az átállással érintett fontosabb ágazatok képviselőivel közösen létrehozott Munkabizottság az átállás megvalósulásáig továbbra is folyamatosan monitorozza az aktuális piaci helyzetet, hiszen a pénztárgépek online kapcsolatának megteremtése az egyik legfontosabb lépés a gazdaság kifehérítéséhez vezető úton.
 
Forrás: www.kormány .hu , a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]