Jelentős módosul több pályázat támogatási keretösszege

A 2014-2020-as pályázati ciklus felénél tartunk. A jelenleg vagy a közeljövőben nyíló pályázatok a termelő és gyártó cégeknek, a mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemeknek nyújtanak akár 50 %-os intenzitású támogatásokat. A kormány döntése értelmében több forrás jut a GINOP keretében megvalósítandó projektekre, miközben átrendeződött – nőtt vagy csökkent - több pályázat keretösszege.

Megnyílt a várva-várt eszközbeszerzési pályázat

Egy hete nyílt meg a sokak által várt céges eszköz-és szoftverbeszerzési pályázat, melyhez akár 50 %-os támogatás is nyerhető, így nagy érdeklődés kíséri a pályázat megnyitását.

A GINOP-2.1.8-17 kódszámú „A kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén” című pályázat keretösszege 17 milliárd forint, melyből 850-3400 db támogatási kérelmet kívánnak finanszírozni. A vállalkozások 5-15 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek olyan eszközök, immateriális javak – szoftver, gyártási licenc vagy know-how – beszerzésére, amelyek a vállalkozásnál nem állnak rendelkezésre és beszerzésük révén új, vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, illetve új, vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi.

A támogatási kérelmekről egyszerűsített eljárásrend keretében döntenek, a projektek megvalósítására rendelkezésére álló idő maximum hat hónap.

 

Új pályázatok élelmiszeripari és mezőgazdasági üzemek energiahatékonyságának javítására

Előreláthatólag 2018 februárjában jelenik meg a kertészeti és állattartó gazdaságok, valamint élelmiszeripari-és borüzemek energiahatékonyságának javítása céljából kiírandó felhívás, melynek alapvető célja a gazdaságok és feldolgozó üzemek versenyképességének javítása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint, kollektív projekt esetén maximum 1 milliárd forint. A támogatás maximális intenzitása a közép-magyarországi régióban 40 %, míg a többi régióban 50 %, ami célterületenként és meghatározott esetekben tovább növelhető.

 

Jelentősen módosul a GINOP projektek támogatási kerete

Egy új kormányhatározatnak megfelelően összesen 41 milliárd forinttal több forrás jut a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megvalósítandó projektekre. A legnagyobb változás a „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című pályázat tekintetében történt, melynek kerete majdnem megduplázódott, ugyanis az eddigi 48 milliárd helyett 94,68 milliárd forintra ugrott. 

Szintén nőtt az alábbi pályázatok keretösszege:

  • „Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése hitel” (GINOP-8.3.1-16) felhívás kerete 70 milliárdról 77 milliárd forintra,
  • a „Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok munkavállalói számára indított képzések szakmai támogató programja” (GINOP-6.1.7-17) 2 helyett 2,7 milliárd forintra bővült,
  • a „Munkaerőpiaci kompetenciák fejlesztése a konvergencia régiókban” (GINOP-6.1.4-16) című felívás kerete 2,5 milliárd helyett 7,5 milliárd forint lett,
  • a GINOP nevesített kiemelt projektjei tekintetében a „GINOP-7.1.1-15 - Nemzeti Kastély- és Várprogram turisztikai célú fejlesztéseinek támogatása” című projekt támogatási kerete a korábbi 33 milliárd forint helyett 40,42 milliárd forintra módosult,
  • és szintén jelentős forrásbővülést könyvelhet el a GINOP-7.1.9-17-es kódszámú”Turisztikailag frekventált térségek integrált termék- és szolgáltatásfejlesztése” pályázat, melynek kerete 21,4 milliárdról 38,4 milliárd forintra nőtt.

Ezzel párhuzamosan többek között a következő pályázatok keretösszegei csökkentek:

  • GINOP-1.3.1-15 - Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása (10,02 milliárdról 4 milliárdra)
  • GINOP-1.3.2-15 - Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatás-nyújtásának támogatása (7 milliárdról 2 milliárdra)
  • GINOP-6.1.3-17 - Idegen nyelvi készségek fejlesztése (10,28 milliárdról 4,58 milliárdra)
  • GINOP-7.1.3-15 - Gyógyhelyek komplex turisztikai fejlesztése (13,9 milliárd helyett 5 milliárdra)
  • GINOP-6.1.5-17 - Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára (21,52 milliárdról 18,52 milliárdra), bár itt a csökkentés különbözetét egy új pályázatba építik majd bele,
  • GINOP-6.1.6-17 - Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára (19,04 milliárdról 13,04 milliárdra).


 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]