Igazodik a lízing elszámolása a nemzetközi számviteli standardokhoz

Az IFRS16 hatályba lépésével bekövetkező változás, hatással lehet a finanszírozókkal fennálló megállapodásokra, a hitelminősítésre, a tervekre, a visszamérési és motivációs rendszerre. Az IFRS szabályai szerint működő vállalkozásoknak a számviteli teendők mellett sok más téren is feladataik lesznek a bevezetéssel kapcsolatban; a változások hatását érdemes már a tervezés során is figyelembe venni.

A változás csak az IFRS szabályai szerint működőket érinti

Fontos hangsúlyozni, hogy a változás csak a nemzetközi számviteli szabályokra áttért (áttérő) gazdálkodókat érinti. A magyar számviteli törvény és adózási szabályok változatlanok, így azok, akik a magyar számviteli törvény előírásai szerint vezetik könyveiket, nem fogják érzékelni a változást.

Az új szabályok 2019. január 1-jén lépnek életbe, de az új árbevétel (IFRS 15) standardot használók ezt megelőzően is használhatják.

Miért fontos a változás?

Az új szabályozás a lízingbe vevő oldalán egységes megjelenítési követelményt ír elő, vagyis ebből a szempontból megszűnik a korábbi pénzügyi lízing – operatív lízing megkülönböztetés, vagyis a korábban „mérlegen kívüli” operatív lízing ügyletek (bérletek) is a pénzügyi lízinghez hasonlóan meg fognak jelenni a kötelezettségek között és a lízingelt eszköz használati joga is az eszközoldalon.

Ennek következtében megváltozik a mérleg szerkezete, megnő a mérlegfőösszeg, az eladósodottsági mutatók romlanak, viszont javul az EBITDA, a működési eredmény, OPEX ráta, működési cash flow, és a profit időbeni alakulása is eltér a korábbiaktól.


Mi a lízing?

A standardot nem kell alkalmazni

▪ a különböző licenszekre, koncenssziókra (IFRS16:3), 

▪ a 12 hónapot meg nem haladó lízingekre és

▪ a kis értékű eszközökre (IFRS16:B3-9).

Ez utóbbit azonban abszolút mértékben kell nézni, az útmutatás szerint ez többnyire csak az 5000 dollár alatti egyedi értékű eszközöket mentesítheti, mint pl. az elektronikai eszközök (laptopok, telefonok, stb.), de egy gépjárművet már nem, tehát a jellemző lízingtárgyakra ez a kivétel nem él.

Továbbra sem kell viszont lízingként kezelni a rövid lejáratú bérleteket („rent a car” típusú ügyeletek). A futamidő megállapításánál viszont figyelembe kell venni az esetleges hosszabbítási opciókat.

Míg korábban a pénzügyi lízing és operatív lízing szétválasztása volt igen fontos, most a szolgáltatás és a lízing elhatárolása került a fókuszba, és a standard több helyen pontosította, kiegészítette a korábbiakat. A lízing fogalmának eszerint két alapvető eleme van: azonosított/meghatározott eszköz és a használat jogának ellenőrzése.

a) Meghatározott eszköz

A lízing tárgyának meghatározottnak kell lennie, ez történhet explicit (a szerződésben meghatározott egyedi azonosító mint alvázszám, rendszám stb.) vagy implicit (pl. specifikáció, ami alapján a rendelés készült) módon is.
Főszabályként a lízingtárgy önálló, vagy ha valaminek a része, fizikailag elkülöníthető az egészből, vagy jellemzően az egész dolog kapacitását megtestesíti.
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a nagy tömegben előforduló szerződések lefedik ezt a kritériumot.

b) Az eszköz használatának ellenőrzése

Bizonyos esetekben mérlegelés kérdése lehet, de alapvetően arról van szó, hogy

▪ a lízingbe vevő az azonosított eszköz használatából eredő lényegében összes gazdasági haszon szedésére jogosult

▪ a lízingbe vevő dönthet a lízingtárgy használatával kapcsolatban.     

Utóbbinál releváns, hogy ki hozza meg azokat a döntéseket, hogy a lízingtárgyat hogyan és milyen célra lehet használni. Ez lehet előre meghatározott, a szerződésben, vagy az eszköz tulajdonságaiból kifolyólag is.


Hogyan kell kezelni a szerződésben szereplő addicionális szolgáltatásokat?

Amennyiben a lízingnek minősülő ügylet nem lízing elemet is tartalmaz, mint pl. az eszköz karbantartása, biztosítása, gumicsere, csereautó, segélyszolgálat, stb., a standard a lízingbe vevőnek alapesetben előírja a szolgáltatások szétválasztását (IFRS 16:13). Méghozzá oly módon, hogy az egyes szolgáltatások egyedi árait veszi alapul.

Hogyan változnak a megjelenítés szabályai?

Mint már többször is utaltunk rá, a legfőbb változást a lízingbe vevő oldali megjelenítési szabályokban hozta az új szabvány. Eszerint nincs megkülönböztetés az operatív lízing és a pénzügyi lízing között; ezután minden lízing esetén a lízingbe vevő az eszközök közé fel kell hogy vegye a lízing tárgyát képező eszköz használati jogát, míg forrásoldalon a lízingkötelezettséget.

A használati jogot beszerzési értéken kell felvenni a lízing kezdetekor az eszközök közé. Ez  a lízingkötelezettség (IFRS16:24) kezdeti értéke, növelve a lízing kezdete előtt fizetett díjakkal, a közvetlen költségekkel, a helyreállítás költségeivel, csökkentve az esetleges ösztönzőkkel (visszatérítésekkel).
A futamidő alatt (hacsak a lízingbe vevő nem az átértékelési modellt alkalmazza), a hasonló eszközökre alkalmazott elvek szerint értékcsökkenést kell számolni, ami költségként jelenik meg az átfogó eredménykimutatásban.

A lízingkötelezettség az indulás időpontjában a lízingdíjak jelenértékével egyezik meg. Nem része tehát a lízingkötelezettségnek az olyan függő kötelezettség, ami a lízingbe vevő teljesítményétől vagy a lízingtárgy használatától függ, pl. a kötbér, pótlólagos díj a megállapodott futásteljesítmény túllépésért egy jármű esetében.

A lízingkötelezettség változását át kell vezetni a használati jogot megtestesítő eszköz értékén is! Tehát akár a szerződés módosítása, akár jövőbeni várakozásaink, akár a díjak változása kezelése komoly körültekintést és adott esetben munkaráfordítást igényel, érdemes erre nyilvántartásainkat felkészíteni.

A beszámoló mellékletében (jegyzeteiben (NOTES)) közzéteendő információk köre bővült, elsősorban természetesen az operatív lízingbe vevők szempontjából. Erről és az esetleges futamidő alatti változások kezeléséről mindenképpen érdemes egyeztetni a lízingbe adókkal.   

Változnak-e az operatív lízing előnyei?

Tagadhatatlan, hogy néhány lízingbe vevő esetében a mérlegen kívül tartás szempont lehetett, de ennek jelentősége túlbecsült volt, mivel a professzionális finanszírozók (bankok, lízingcégek) és minősítők eddig is figyelembe vették ezeket a megállapodásokat.
Ugyanakkor a lízing legfontosabb előnyei, mint az egyszerűbb, gyorsabb elbírálás, pótlólagos fedezetek szükségtelensége, kisebb önerő, az eszköz élettartamához igazodó konstrukciók, addicionális szolgáltatások, a maradványérték-kockázat átvállalása, stb. a jövőben is megmaradnak.

Viszont az áttérés számos teendővel jár, fel kell készíteni a belső nyilvántartásokat az új követelményeknek való megfelelésre, az áttérést megelőzően át kell tekinteni a meglevő bérleti szerződésállományt, ki kell dolgozni a számviteli politika ehhez kapcsolódó részleteit.

A Magyar Lízingszövetség javasolja az érintetteknek, hogy még időben vegyék fel a kapcsolatot lízingbe adóikkal a részletek tisztázása érdekében, illetve a szükséges támogatást, információkat meg tudják kapni.
Azt, hogy hogyan változnak a pénzügyi kimutatások és mutatószámok, megtudhatja a tájékoztató lízingszövetségnél elérhető teljes verziójából. 

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]