Ha későn vettük észre – az szja-bevallás pótlása, javítása

Már szinte el is felejtettük a személyi jövedelemadó-bevallást, de aki későn eszmélt és elfelejtette, vagy utólag vette észre, hogy hibásan adta be a bevallását vajon mire számítson, mit tehet.

Az adóbevallás pótlása

 

A magánszemélyek többségének – mivel a NAV készíti el a bevallását - nem kell mulasztási bírságtól tartania akkor sem, ha az általa készített adóbevallási tervezetet nem nézték át, nem javították, mert az 2018. május 22-én éjfélkor automatikusan átminősült érvényes bevallássá.

Mégis lehetnek mulasztók, mivel ez az automatizmus a mezőgazdasági őstermelőkre és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyekre nem vonatkozik, nekik a tervezetet mindenképpen jóvá kellett hagyni, vagy ki kellett egészíteni a NAV nyilvántartásában nem szereplő adatokkal. Ugyanis aki az említett határidőig a tervezetet az online felületen nem javította, nem egészítette ki, vagy legalább nem jelezte annak elfogadását, illetve a 17SZJA bevallást sem adta be, nincs érvényes bevallása. 

Előfordulhat, hogy a magánszemélynek keletkezett bevallásköteles jövedelme, de ezt a NAV nem látta és nem készült számára adóbevallási tervezet, vagy akár egy egyéni vállalkozó is kerülhet olyan helyzetbe, hogy nem adott be adóbevallást.

A bevallás pótlására az ÁNYK mellett a WebNYK program használatával, valamint a 17SZJA jelű nyomtatvány papíron történő kitöltésével van lehetőség.

Ha a magánszemély valamilyen akadály miatt nem tudta benyújtani az adóbevallását, az akadályoztatás megszűnése után 15 napon belül kell azt pótolnia. Amennyiben annak igazolásával menti ki késedelmét, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható, a NAV mulasztási bírságot nem szab ki.

Az adóbevallás javítása, ha a NAV veszi észre a hibát

Ha a NAV a bevallásban olyan hibát talál, amely a magánszemély közreműködése nélkül javítható, azt kijavítja, és erről 30 napon belül értesítést küld, amennyiben a javítás az adófizetési kötelezettség vagy az adóvisszatérítés összegét érinti. 

Ha a hiba csak a magánszemély közreműködésével javítható, akkor a NAV levélben tájékoztat a hibáról és a javítás lehetséges módjairól. A bevallást levélben, személyesen a NAV ügyfélszolgálatain vagy az ÜCC-n keresztül telefonon lehet javítani. 

Az elektronikusan benyújtott, hibás bevallás a NAV értesítése után az úgynevezett javító bevallással is javítható. Ekkor teljes adattartalommal újra ki kell tölteni a 17SZJA jelű bevallást, azonban a hibásnak minősített bevallás 10 jegyű (a kiértesítő levélen található) vonalkódját is fel kell tüntetni a 17SZJA-főlap (B) blokkjában. 

Fontos, hogy a javítás során az „Adózói javítással (helyesbítéssel), önellenőrzéssel érintett bevallás jellege” mezőt nem szabad kitölteni!

Az adóbevallás adózói javítása

Adózói javításra, azaz helyesbítésre akkor van lehetőség, ha a NAV a benyújtott bevallást elfogadta, feldolgozta, illetve a tervezet érvényes bevallássá vált, de a magánszemély rájön olyan hibára, amelynek módosítása nem eredményezi az adóalap, illetve az adó változását. 

Ilyen lehet például valamelyik természetes azonosító adat javítása. Ilyen esetben a 17SZJA-főlap (C) blokkjában a Bevallás jellege mezőben kell a helyesbítést jelölni („H”), a „hibásnak minősített bevallás vonalkódját” nem kell kitölteni. Lényeges azonban a teljes adatcsere, tehát minden adatot meg kell ismételni, nem csak azt, amit javítani, helyesbíteni kell.

Az adóbevallás önellenőrzése

Az önellenőrzés az az adózói javítás, amikor az adóalap, illetve az adó összege az eredeti bevallásban feltüntetett adóalaphoz, adóhoz képest változik. Nincs helye önellenőrzésnek, ha a törvény által megengedett választásán a magánszemély utólag szeretne változtatni. 

Önellenőrzéssel csak azt az adót lehet módosítani, amelynek összege az 1000 forintot meghaladja.

A 2017. évben keletkezett kötelezettségek tekintetében teljesített bevallások önellenőrzésére minden esetben a 17SZJA jelű bevallást kell benyújtani (papíron vagy az ÁNYK, illetve a WebNYK programmal). Az önellenőrzést a 17SZJA-főlap (C) blokkjában a „bevallás jellege” mezőben kell jelölni („O”). Ebben az esetben a „hibásnak minősített bevallás vonalkódja” mezőt nem szabad kitölteni.

Amennyiben a bevallási határidőt követően benyújtott önellenőrzés során pénzügyileg rendezendő adókötelezettség keletkezik, akkor az adót és az esetlegesen felszámított önellenőrzési pótlékot a bevallás benyújtási időpontjáig lehet késedelmi pótlék felszámítása nélkül megfizetni.

Amennyiben az adóhiányt jelentő hibát a NAV ellenőrzése tárja fel, akkor az adó és a késedelmi pótlék megfizetése mellett adóbírságot is kell fizetni.