Figyeljen a határidőre, nehogy kétszer fizessen

Közeledik a gépjárműadó fizetési kötelezettség első féléves befizetésének határideje. A március 15-i határidő – ami ebben az évbe az ünnepi hosszú hétvége miatt március 19-e lesz – betartása azért is fontos, mert a negyedévre fizetendő cégautó adóból levonható a személygépkocsi után az adóalany terhére az önkormányzati adóhatóság által megállapított gépjárműadó a negyedév azon hónapjaira, amelyben a személygépkocsi utáni cégautó adó-, gépjárműadó- kötelezettsége egyaránt fennállt, feltéve, hogy az adóalany a gépjárműadó fizetési kötelezettségének határidőben eleget tett.

Ha a két adó megfizetésére két különböző személy kötelezett, akkor a levonás nem érvényesíthető.

 A fenti rendelkezés értelmében a gépjárműadó cégautó adóba történő beszámítása csak a két feltétel – a határidő betartása és a két adó alanyának egyezősége - együttes megvalósulása esetén lehetséges.

Tehát az adóalany az általa megfizetett gépjárműadót csak azon hónapokra eső cégautó adóból vonhatja le, amely hónapokban az adókötelezettsége ugyanazon gépjármű vonatkozásában mindkét adó- nemben fennállt. Másrészt a levonhatósághoz az is szükséges, hogy gépjárműadó fizetési kötelezettségének az adóalany határidőben eleget tegyen.

Ez utóbbi feltétel jogszabályba iktatásával a törvény csak azokat az adózókat kívánja preferálni, akik adó- kötelezettségüknek a törvényi határidő betartásával, jogszerűen tesznek eleget. Ez azonban nem jelenti törvényszerűen azt, hogy csak azon adózók élhetnek a gépjárműadó beszámításának lehetőségével, akik azt március, illetve szeptember 15-ig, azaz a törvényben rögzített esedékességi időpontig fizetik meg.

 Előfordulhat ugyanis, hogy valamely, az adózó hibájára vissza nem vezethető okból a cégautó adóbevallás benyújtásakor a bevallással érintett hónapokra eső gépjárműadó megfizetésére még nem került sor (például a gépjárműadó-határozat későbbi kiadása miatt az adót még az említett időpontig nem tudta megfizetni).

Ebben az esetben tehát nem esik el a gépjármű- adó-kötelezettségét jogszerűen (azaz az önkormányzati adóhatóság által előírt esedékességi időpontig) teljesítő adózó a gépjárműadó-beszámítás lehetőségétől, ugyanis azt a törvény szerint előírt esetben önellenőrzéssel helyesbítheti.

A késedelmesen megfizetett gépjárműadó sem utólag, sem a késedelmes befizetést követően esedékes cégautó adóból nem vonható le.


Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]