Figyelem: nem jár automatikusan a nyugdíjbiztosítási befektetések utáni adójóváírás

Tavaly év végére már megközelítette a negyedmilliót az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások száma. A biztosítók ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a támogatási összeget csak azoknak folyósítja az adóhatóság, akik ezt külön igénylik a május 22-ig benyújtandó szja-bevallásukban. 

Sürgeti az idő a rendelkezésre azt a mintegy 70 ezer új ügyfelet, akik a 2017. évben kötöttek új befektetési szerződést, vagyis első alkalommal kaphatják meg a befizetéseik után járó adójóváírást az idén

A 2014. év elején bevezetett államilag támogatott nyugdíjbiztosítás keretében az állam az ügyfelek tárgyévi befizetéseinek 20 százaléka után évi 130 ezer forintig adójóváírást fizet. Az adójóváírást azonban a május 22-ig benyújtandó személyijövedelemadó-bevallásban kell igényelni. A  Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a összeget a biztosítónál vezetett számlára.

A régebbi ügyfelek évről évre egyre tudatosabban járnak el az adójóváírás kapcsán, a biztosítók saját állománya alapján például 2015-ben még a szerződők fele mulasztotta el az adójóváírás visszaigénylését, 2016-ban 35, tavaly pedig 25 százalékuk volt figyelmetlen.

Ugyanakkor a visszatérítés elmaradását nem csupán az ügyfelek figyelmetlensége okozhatja. Amennyiben a szerződő ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, az adóhatóság a tartozás rendezéséig visszatarthatja a folyósítást. Alacsonyabb fizetéseknél az is előfordulhat, hogy más adókedvezmények igénybevétele miatt az adó összege nem elegendő a teljes körű adójóváíráshoz.

Az adójóváírás igénylését a biztosító által legkésőbb február közepéig megküldött igazolás alapján kell kitölteni. Az szja-bevallásokat idén a pünkösdi ünnepek miatt május 22-ig lehet benyújtani, vagyis aki valamilyen okból nem rendelkezik ezzel az igazolással, annak még maradt lehetősége arra, hogy a pótlásról intézkedjen. 

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]