Figyelem! Érkeznek az adófolyószámla-kivonatok

Október végéig, csaknem félmillió adózónak küld értesítést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal arról, hogy az elmúlt évről adó,- illetve vámtartozása vagy túlfizetése van.

A kivonat elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt, azaz mennyit kell fizetni, illetve mennyit igényelhet vissza.

A NAV tájékoztatása szerint adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemben ötezer forintnál több tartozása, vagy túlfizetése van a tavaly december végi adatok szerint. Egyben felhívták a figyelmet arra is, hogy a kivonat mellett az adózó késedelmipótlék-értesítőt is találhat a postaládájában amennyiben fizetési kötelezettségét tavaly nem vagy csak késedelmesen teljesítette, és emiatt ötezer forintot elérő pótléka keletkezett.

Akik tartoznak, illetve késedelmi pótlékot kell fizetniük, kötelezettségeiket többféle módon is rendezhetik: csekken, átutalással, bankkártyával, vagy esetleges többletük átvezetésével. Amennyiben az adózónak túlfizetése van, a 1817-es nyomtatványt kell benyújtani a visszaigényléshez.

Fontos tudni, hogy akik úgynevezett elektronikus bevallók, tehát kötelező a netes felületet használniuk, továbbá akik önként választják a kapcsolattartás elektronikus útját, adószámlájukat is elektronikusan követhetik, nem kapnak papíralapú értesítést.

A NAV azt tanácsolja, hogy az adószámla-kivonatot, illetve a pótlékértesítőt mindenki hasonlítsa össze a saját nyilvántartásával. Eltérés esetén észrevételt tenni személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefonon, a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén (ÜCC) keresztül vagy írásban lehet.


Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]