Előny az EKAER-ben, ha van AEO-engedélye

Kevés olyan kötelezettség van, amely annyi fejtörést és kérdést okozott, mint az EKAER a közel két évvel ezelőtti bevezetése óta. A NAV szempontjából sikerként értékelt ellenőrzési rendszerről van szó, amelynek köszönhetően kimutathatóan csökkent az áfacsalások száma, javult a felderítést, és az alkalmazható szankciókból még bevétel is származott. A gazdálkodóknak viszont az utóbbi idők egyik legnagyobb kihívása az EKAER-rendszerhez kapcsolódó kötelezettségek kezelése.

Az adóhatóság öröme nem boldogítja azokat a gazdálkodókat, akik a jogszabálynak való megfeleléstől motiváltan, vagy pusztán az alkalmazható drasztikus szankcióktól félve, szeretnének megfelelni az EKAER-ből származó kihívásoknak. Minimálisra kívánnák csökkenteni a hibázás lehetőségét, az alkalmazható szankciók mértékét.

A tapasztalatok szerint a legnagyobb gond, hogy alapvetően sok és gyakran változó adatot kell közölni az EKAER-bejelentésekben, valamint ezek a folyamatok nehezen, vagy egyáltalán nem automatizálhatóak és nem, vagy csak nagyon nehezen integrálhatóak egy vállalatirányítási rendszerbe.

Az EKAER-bírság az egyik legszigorúbb adószankció

Nagyon fontosa rendszer  minden részletére odafigyelni, ugyanis, ha az adózó a fuvarozott termék, vagy annak egy része tekintetében nem tett eleget a bejelentési kötelezettségének, illetve a bejelentési kötelezettségét hibásan, valótlan adattartalommal vagy hiányosan teljesíti, úgy a termék vagy annak be nem jelentett része igazolatlan eredetűnek minősül. Az állami adó- és vámhatóság az adózó terhére pedig az igazolatlan eredetű áru értékének 40 százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki. Ezen kívül, amennyiben az adóhatóság mulasztási bírságot szab ki, a fuvarozott terméket – a romlandó áruk és az élő állat kivételével – a kiszabott bírság összegének mértékéig, annak biztosítékaként lefoglalhatja. Összességében az adóigazgatásban ma ismert egyik legszigorúbb szankciórendszerről van szó.

Kedvezőbb EKAER-feltételeket is biztosít az AEO

Hogyan lehet elkerülni vagy minimalizálni egy ilyen szankció esélyét? A válasz nem is olyan bonyolult: AEO-engedéllyel kell rendelkezni.

Sokan ismerik már és alkalmazzák is az Engedélyezett Gazdálkodói Engedélyt ( Authorised Economic Operator ),de nem kellő alapossággal. Az engedélyből fakadó kedvezményeket szinte kizárólag csak a vámjog területén alkalmazzák, bár egyre inkább teret nyer az adóigazgatás területén is. További előnyökkel rendelkezik a jövedéki igazgatásban, az importáfa kezelésében, de a témánknál maradva az EKAER-kötelezettség terén is. A jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetén bizonyos gazdálkodók az EKAER-ben egyszerűsített bejelentés megtételére jogosultak.

 

Az AEO a jogszabály szerint egyszerűsített bejelentést is biztosít2016. október 13-tól, melynek lényege, hogy a normál bejelentéshez képest ( kb. 22 adat ) csökkentett adattartalmat ( mindössze 3 adat ) követel meg a rendszer az adatok rögzítésekor, ezzel csökkentve a mindennapi adminisztrációs terhet.

Mindezekből megállapítható, érdemes AEO-t kérni a fuvarozással, szállítmányozással valamint további logisztikai szolgáltatással foglalkozóknak, de sokat segít az engedély a termék előállítását végző, valamint export és import forgalmat bonyolító gazdálkodóknak is.

Az AEO nem egy olyan engedély, amely bármelyik kormányablaknál fél óra alatt elérhető. Egy olyan engedélyről van szó, ami túlmutat a nemzeti határokon, és az egész EU területén érvényes, azt kölcsönösen elfogadják az egyes vámigazgatások. Ebből adódóan az engedélyezési eljárása komoly felkészültséget igényel, de egy AEO-projektekben járatos tanácsadó igénybevételével a lehető legkisebb energiát köti le a társaság részéről.

Hazánkban 400 körüli az AEO-engedélyes gazdálkodók száma, ami az előnyöket tekintve elenyészően alacsony szám. Figyelembe véve, hogy a vámigazgatás területén kívül is kifejti hatását, egyértelműen kitűnik, hogy az AEO-engedélyé a jövő.

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]