Egyszerűbb adózás, ügyfélbarát hivatal

 Jövőre hatályba léphetnek - amennyiben az Országgyűlés megszavazza - az ügyfélbarát adóeljárás alapjait lefektető törvények. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint ezzel egyszerűbb, könnyebb és még inkább ügyfélbarát lesz az adózás.

Az adózás rendjét meghatározó törvényjavaslat már a parlament előtt van, s ha megszavazza azt, akkor új korszak kezdődhet jövőre az adózásban, melyben az adóhivatal több, Európában is példaértékű szolgáltatással segíti majd az adózókat.

Az unióval történő belső jogharmonizáció miatt szükséges több adójogszabály módosítása is. A nemzetgazdasági tárca 2014 ősze óta dolgozik az új adóeljárási koncepción, amelyből több adózóbarát intézkedés - például a támogató eljárás, az adózók minősítése, az e-szja - már most is segíti a lakosságot, a vállalkozásokat.

A törvényjavaslat nyári társadalmi vitára bocsátása után, a szakmailag indokolt, illetve az adózók javára történő változtatásokat megvizsgálták, és jelentős részüket át is vezették. Többek között az önellenőrzési pótlék mértékét jelentősen csökkentették, a késedelmi pótlék felének megfizetése helyett csak a jegybanki alapkamatot kell felszámítani. A késedelmi pótlék mértékét sem kell 5 százalékponttal megnövelni, az adószakma véleményét elfogadva az a jegybanki alapkamat kétszerese marad. Amennyiben az alapkamat mértéke nem változik, jövőre 1,8 százalékkal kell számolni, és nem 5,9 százalékkal, amely jelentős könnyebbséget jelent az adózóknak.

A tervezet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal több szolgáltatását még tovább bővíti, egyebek mellett a törvényjavaslat bevezetné a kezdő vállalkozások mentorálását. Számítások szerint az évi 80 ezer cég támogatásával az adóhivatal nemcsak a vállalkozóvá válást segíti, hanem az ország versenyképességét is tovább növelheti.

A NAV emellett egy 2019. január 1-jén induló új szolgáltatással könnyítené meg a bejelentést, illetve a változás-bejelentést. A NAV egy rendkívül egyszerűen használható online felületet biztosítana, így a bejelentés kényelmes, otthonról is elvégezhető, pár kattintásos művelet lesz. Az új rendszer csökkentené az adminisztrációt, és a cégeknek, illetve a több mint 3 millió ügyfélkapuval rendelkező magánszemélynek is jelentős könnyebbséget jelentene, így 2018-tól bárki, bármely adóügyben úgy dönthetne, hogy elektronikus úton tartja a kapcsolatot az adóhatósággal.

A lakosságot érintő könnyítés lenne az automatikusan járó pótlékmentes részletfizetés összeghatárának több mint a duplájára emelése. A magánszemélyeknek, egyéni vállalkozóknak 2018-tól már félmillió forintos tartozásig járna évente egyszer a 12 havi pótlékmentes részletfizetési kedvezmény.

A bürokrácia-csökkentés az adóeljárást is érinti, így számos bonyolult jogintézmény megszűnhet a jövőre. A tervezet szerint például nem lesz fokozott adóhatósági felügyelet, amely rendkívül nagy adminisztrációs terhet ró az érintett vállalkozókra. Erre a szigorú felügyeletre gyakorlatilag nincs is szükség, hiszen az adóeltitkolókat, adócsalókat - az egyre szélesebb körű adatbázisnak és a hatékony kockázatelemzésnek köszönhetően - azonnal kiszűri a NAV. Megszűnne az adószám felfüggesztése éppúgy, mint ahogyan több - a jogszerűtlen adóelőleg mérséklése miatti, illetve az üzletlezárást helyettesítő - mulasztási bírság kiszabásának alapjául szolgáló tényállás. A pusztán időhúzás miatt benyújtott fellebbezések visszaszorítására is alkalmas az az új szabály, amely szerint, ha az adózó lemond a fellebbezésről, és az esedékességig megfizeti a határozatban előírt adókülönbözetet, mentesülne a kiszabott adóbírság 50 százalékának megfizetése alól.

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]