Bevallani be kell az idegenforgalmi adót, de befizetni nem

A koronavírus járvány miatti intézkedések keretében felfüggesztésre került többek között az idegenforgalmi adó is, így azt 2020. április 26-tól 2020. december 31-ig a szálláshelyeknek sem beszedni, sem befizetni nem kell az önkormányzat felé. Az adóbevallási kötelezettség azonban változatlanul megmaradt.

A Magyar Közlöny 2020. április 21-i számában kihirdetésre került a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szóló 140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet, melynek 5. §-a értelmében a rendelkezés hatályba lépésének napjától, azaz 2020. április 26. napjától 2020. december 31. napjáig terjedő időszakban eltöltött vendégéjszaka utáni idegenforgalmi adót az adó alanyának, vagyis a megszálló vendégnek nem kell megfizetnie, az adó beszedésére kötelezettnek, vagyis a szállásadónak nem kell beszednie és befizetnie az önkormányzati adóhatóság felé.

A hivatkozott rendelkezés értelmében az egyébként „megállapított", de be nem szedett adót a szálláshely üzemeltetőknek – havonta az eddig megszokott formában és módon – továbbra is be kell vallaniuk (elektronikusan vagy papír alapon) az önkormányzati adóhatóság felé. Abban az esetben nem kell bevallani a „megállapított" idegenforgalmi adót, ha annak összege nulla. Nulla a megállapított idegenforgalmi adó akkor, ha az adott hónapban egyáltalán nem volt egyetlen vendég sem, és akkor is, ha voltak ugyan vendégek a szálláshelyen, ám ők valamennyien adómentes jogcímen tartózkodtak a szálláshelyen.

Lényegében az adó beszedésére kötelezettnek, vagyis a szállásadónak akkor nem kell adóbevallást benyújtania, ha 2020. április 26. és 2020. december 31. közötti időszak valamely hónapjában vendéget nem fogadott, vagy csak olyan vendéget fogadott, aki a helyi adókról szóló törvény, valamint az illetékes önkormányzat idegenforgalmi adóra vonatkozó rendelete alapján mentes volt az idegenforgalmi adó alól.

Ha adókötelesnek minősülő vendég is eltöltött minimum egy vendégéjszakát az adott hónapban, úgy az idegenforgalmi adóbevallást teljes egészében el kell készíteni (adóköteles és adómentes bontásban), és be kell nyújtani az előírt határidőig az önkormányzati adóhatóság felé. Adófizetési kötelezettség azonban ekkor sem áll fenn. Így a 2020. április 26. és 2020. december 31. közötti időszakban eltöltött vendégéjszaka után az adóbeszedésre kötelezett szálláshely üzemeltetőnek az idegenforgalmi adót nem kell beszednie, és nem kell tovább fizetnie az önkormányzat felé, de a bevallásaiból továbbra is megállapíthatónak kell lennie az adóköteles és adómentes vendégéjszakák számának. Az adóbeszedésre kötelezettnek az idegenforgalmi adóról havonta, a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig kell az adóbevallást benyújtania.

Természetesen a nullás bevallás is benyújtható, de nem kötelező. Azonban célszerű lehet a nullás bevallás benyújtása, mert így az önkormányzat biztos lehet abban, hogy az adózó eleget tett a bevallási kötelezettségének. Bevallás hiányában az önkormányzat ellenőrzés nélkül nem tudja megítélni, hogy az adózót nem terheli bevallási kötelezettség, vagy elmulasztotta a bevallási kötelezettségét teljesíteni.

A bevallás benyújtása azért is szükséges, mert az önkormányzatok vissza nem térítendő költségvetési támogatást igényelhetnek az illetékességi területükön bevallott, de meg nem fizetett idegenforgalmi adó összegével egyező összegben. A támogatás folyósítása előfinanszírozás formájában, a nettó finanszírozás keretében történik.

 

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]