A becslés lényegében egy olyan rendhagyó bizonyítási módszer, amely bizonyos csalárd, illetve nem feltétlenül jogszerű adózói magatartások, mulasztások esetében biztosít az általánosnál szélesebb mozgásteret az adóhatóságnak. A becslés többek között akkor alkalmazható, amikor nem, vagy nem teljeskörűen állnak rendelkezésre az adó megállapításához szükséges bizonylatok, vagy az adózó valótlan tartalmú bevallást vagy nyilatkozatot tett. 

A jelenlegi szabályozás

A becslés a jelenleg hatályos Art-ban is kivételes intézménynek számít olyan szempontból, hogy az adóellenőrzés során főszabály szerint a tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettség az adóhatóságot terheli. A főszabályhoz képest csak kivételes esetben fordul meg a bizonyítási kötelezettség és sújtja az eleve sikertelennek tűnő bizonyítás terhe az adózót. A becslési eljárás esetében az adóhatóság bizonyítási kötelezettsége mindössze a becslési feltételek fennállásának, illetve az alkalmazott módszer megfelelő mivoltának igazolására korlátozódik. A NAV által valószínűsített adóalap nincs kőbe vésve, vagyis azzal szemben egy hitelt érdemlő adatokon alapuló ellenbizonyításnak van helye, mely kötelezettség már az adózót terheli.  

Az adóellenőrzésre vonatkozó szabályozás keretében a becslés általános szabályai mellett speciális rendelkezéseket fogalmaz meg a vagyongyarapodási vizsgálatokra vonatkozó becslésre is. 

A magánszemélyek jövedelemadó-vizsgálatakor alkalmazott becslés legutolsó közismert módosítása értelmében ma ilyen típusú vizsgálat csak meghatározott bűncselekmények gyanúja esetén indítható. A hivatkozott módosulás – úgy tűnik csak átmenetileg – nagymértékben leszűkítette az említett vizsgálatok, így a becslés, mint a magánszemélyek jövedelemadó fizetési kötelezettségének vizsgálatakor alkalmazható bizonyítási módszer alkalmazási terét is.

Tervezett változások a becslést érintően

Az adóigazgatási rendtartás (Air) tervezete mintegy félvállról veszi a becslés jogintézményét és csak nagy vonalakban definiálja azt. Az adózás rendjéről szóló törvény tervezete pedig – a jelenlegi Art-tal azonos módon – csak hivatkozza a szóban forgó bizonyítási módszert az alapelvi rendelkezéseknél, a vagyonszerzési illeték hatósági megállapításánál, illetve, mint az egyszerűsített határozat kiadmányozását kizáró körülményt. 

A becslésnek, mint bizonyítási módszernek kizárólag a jelenleg hatályos Art-tal lényegében megegyező definícióját tartalmazza az adóigazgatási rendtartás általunk ismert tervezete. 

Az Air tervezete elvi szinten nem tér el a jelenlegi szabályozástól abban a tekintetben sem, hogy az adóhatóság által valószínűsített adóalappal szemben emelt szintű ellenbizonyítást követel meg az adózótól, vagyis továbbra sem érvényesül a fegyverek egyenlőségének elve. Ezen túlmenően a nem bizonyított tényt továbbra is lehet majd az adózók terhére értékelni a becslések során. 

Azonban a becslés módszerére nézve a jelenlegi szabályozástól eltérően nem tartalmaz konkrét megkötéseket, mindössze generális jelleggel írja elő, hogy az adóhatóságnak a valószínűsítés során az adózási szempontból releváns tényekre, körülményekre, bizonyítékokra kell tekintettel lennie. A meglehetősen elnagyolt keretszabályozás nem tartalmazza azokat a garanciális tényállásokat, amelynek esetén a becslés alkalmazható/alkalmazandó, nem terhel továbbá bizonyítási kötelezettséget az adóhatóságra a tekintetben sem, hogy e kevésbé egzakt bizonyítási módszer alkalmazhatósága fennáll-e vagy sem, valamint, hogy a NAV által alkalmazott módszer megfelelő-e a törvényeknek megfelelő adóalap valószínűsítésére.   

A szabályozás indokolatlanul általános jellege, a garanciális tényállások hiánya olyan generális kétségeket vet fel, mint hogy mely esetekben lesz egyáltalán alkalmazható a becslés, illetve ennek eldöntése kizárólag a NAV mérlegelésén fog-e múlni – gyakorlatilag parttalan diszkrecionális jogot biztosítva ezzel a hatóságnak. Kérdéses lesz az is, hogy fennáll-e a becslés jogalapja, megfelelő-e az adóhatóság által alkalmazott módszer az adóalap valószínűsítésére (elegendő információt szolgáltatnak-e majd ehhez a jogkövetési vizsgálatok?). Dilemma, hogy a módszerre vonatkozó keretszabályozás hiánya mennyire fog káoszt eredményezni az egyes adóhatóságok gyakorlatában, ezáltal mennyire bővülnek majd az adózói lehetőségek a becslési módszer esetleges megtorpedózása terén.

Problémákat vethet fel az is, hogy a NAV alapelvi kötelezettségen túlmenő kifejezett tájékoztatási kötelezettségének hiányában az adózó tudni fogja-e egyáltalán a vizsgálati jegyzőkönyv kézhezvételét megelőzően, hogy becslési eljárást alkalmaz vele szemben a NAV. Ez alapján kétségesnek tűnik, hogy az ellenőrzési eljárás során az adózó élhet-e egyáltalán és ha igen, akkor mikortól az ellenbizonyítás lehetőségével. Ezt a problémát csak részben kezeli a teljességi nyilatkozat, amely a jelenleg hatályos Art-ban kifejezetten a vagyonosodási vizsgálatokra specializált eszközként jelenik meg, míg az adóigazgatási rendtartás tervezetében egy, az adóellenőrzések során bevethető általános intézményként definiálódik. 

Újra indulhatnak a vagyongyarapodási vizsgálatok

A 2018-as újraszabályozás eredményeként a vagyongyarapodási vizsgálatok elrendelésére vonatkozó szűkítő rendelkezés megszűnik, így elviekben újra nyitva áll az út a vagyongyarapodási vizsgálatok előtt, azok elrendelésére újfent nem csak nyomozás folyományaképpen kerülhet majd sor. 
Meg fog szűnni az ún. kötött bizonyítási rend is, vagyis az elévülési időn túli forrásokat nem csak a törvény által meghatározott úton-módon lehet majd igazolni. 

Talán még a vagyongyarapodási vizsgálatoknál is nagyobb dilemmákat vet fel az, hogy az áfaellenőrzések keretében milyen becslési módszert fog majd alkalmazni az adóhatóság a fizetendő, levonható adó megállapítására? Azon iratanyag hiányos ellenőrzések esetében, amikor a bizonylatok hiánya nem az adózó érdekkörén kívül eső okból következett be, lesz-e lehetőség az adózó javára szóló becslésnek? 

Hosszan sorolhatnánk a keretszabályozásból fakadó kétségeket, dilemmákat, de egy dolog már most biztosnak tűnik: a korábbi szabályozás kiüresedéséből adódó jogértelmezési bizonytalanság. A becslés jogintézményének újraszabályozása kihúzhatja a talajt a 2013-14-es évektől működő, jól bevált gazdaságfehérítő intézkedések és eszközök alól, illetve jelentősen csökkentheti azok hatékonyságát. Sőt, első ránézésre a jövőben tömeges jogviták prognosztizálhatóak ez alapján.