Adóváltozások 2015. - Cafetéria (1)

A munkáltatók és munkavállalók éles tiltakozása kísérte az eredeti javaslatot a cafetéria átalakítás kapcsán, főként a nem pénzbeli juttatások munkáltatói, kifizetői adó- és eho-kötelezettségének növelését célzó emelt összegű (1,19 helyett 1,53) adóalapszorzót.
A végszavazás előtt elfogadott rendelkezések értelmében a béren kívüli juttatások közterhei önmagukban nem változnak, de a most hatályos kettő helyett, jövőre három korlát is behatárolja majd a juttatások értékének azt a részét, amely után a juttató a 16 százalék szja mellett kedvezményes (14 százalékos, tehát nem 27%-os!) eho-t fizethet.

1. Korlát – mennyi adható ’kedvezményesen’?

Továbbra is 35,7 [1,19 – adóalapszorzó x(0,16 – szja +0,14 – eho )] százalék közterhet visel:
  • az összesen 450 ezer forintig adható SZÉP-kártya támogatás teljes egészében
  • valamint évi 200 ezer forintig (illetve a munkavállaló által az adott munkáltatónál az adóévben a juttatás alapjául szolgáló jogviszonyban töltött napokkal arányos összegig) a többi béren kívüli juttatás – ha az adott juttatásra vonatkozóan meghatározott értékhatárt nem haladja meg
2. Korlát – mennyi az adó felette?

200 ezer forint fölött viszont
már adott egyes meghatározott juttatásról beszélünk, amely után 51,17 [1,19 – adóalapszorzó x(0,16 – szja +0,27 – eho )] százalék befizetési kötelezettség terheli a munkáltatót.

A 2015-ös adóváltozások bemutatását folytatjuk további szakmai anyagainkba, kövesse figyelmemmel!

Korábbi kapcsolódó szakmai anyag: http://www.vallalkozo.info/ado-penzugy/elfogadta-a-parlament-a-2015-os-adotorveny-csomagot

Amennyiben adó témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

 
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]