PDF letöltés

A sikeresen lezárt adóellenőrzéshez szükséges az automatizálás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által közzétett statisztika alapján 2017-ben összesen 156.612 adószakmai ellenőrzést zárt le, melynek eredményeképpen 211,7 milliárd forint nettó adókülönbözet feltárására került sor. A kiszabott szankciók (adó- és mulasztási bírság, késedelmi pótlék) összértéke meghaladta a 200 milliárd forintot. Az elmúlt évekhez hasonlóan a megállapítások csaknem 80 %-a áfa adónemben született, következésképpen a legtöbb jogvita is ebben az adónemben született.

Az ellenőrzésekben legtöbb problémát az jelenti, hogy a számlázási lánc végén szereplő vállalkozás jóhiszeműen eljárva, nem ellenőrzi kellő körültekintéssel partnereit. Amennyiben a partnerenkénti ellenőrzések dokumentálásának lépéseit elmulasztják a cégek, úgy az ilyen perekben az adóhatóság – erre való hivatkozással – megtagadhatja adólevonási jogukat. Erre azonban sok cégnek nincs kerete, így számos beszállító partnerük megbízhatósági ellenőrzése elmarad, növelve ezzel az adómegállapítás kockázatát és a jogorvoslati eljárások sikertelenségét.

A mai gazdasági környezetben elengedhetetlen az automatizáció és a technológiai fejlődés, mely az adózást sem kíméli. Az elektronikus kapcsolattartás, az online pénztárgép, online számlázás, vagy az EKAER bevezetése után a következő terület az adóellenőrzés lehet, ahol standardizált zsinórmértékek kidolgozásával már ugyancsak automatizálhatóak egyes folyamatok, így pl. a partnerek megbízhatóságának bizonyítása, mely által az adóelvonási jog biztosítható. Ez a fejlesztés azonban már nem nehezíti, hanem könnyíti az adózók életét.

Egy megfelelően kifejlesztett szoftver nem csupán leveszi a cégek válláról az adminisztrációs terheiket, hanem egyúttal felkészíti őket egy ellenőrzésre, illetve segít a partnerek közötti választásban. Emellett a folyamatos visszaigénylő pozícióban lévő vállalkozások akár versenyelőnyre is szert tehetnek az alkalmazása által, a gyorsabban lezajló kiutalás előtti ellenőrzések okán ugyanis határidőben kaphatják vissza az áfa összegét, így tervezhetővé válik számukra annak ismételt felhasználása.

 

2018-tól változott az adóellenőrzés

Az adóigazgatási rendtartás (Air.) 2018. január 1-től lecsökkentette az ellenőrzési eljárástípusok számát. Az Air immár csak két ellenőrzési típust nevesít: az adóellenőrzést és a jogkövetési vizsgálatot.

Érdemes tisztában lenni az adóellenőrzés és a jogkövetési vizsgálat részleteivel, szabályaival, mivel nem mindegy, hogy adott esetben melyik típusról vesszük át a NAV megbízólevelet.

A két ellenőrzési típus részletes bemutatását a következő írásunkban folytatjuk……