Az iparűzési adót szabályozó, a helyi adókról szóló 1990.évi C. törvény az iparűzési adó alapjának kiszámításakor a nettó árbevétel összegéből indul ki. Emellett a törvény 39/A. §-ában megfogalmazott  egyszerűsítés is a nettó árbevétel nagyságától teszi függővé ezen lehetőség választását. Ezen szabályt ugyanis csak azon vállalkozás alkalmazhatja – függetlenül a vállalkozási formától –, amelynek éves szinten számított nettó árbevétele nem haladja meg a 8 millió forintot.

Mivel közeledik az iparűzési adó bevallásának határideje, így nem árt áttekinteni, hogy a törvény mit is tekint nettó árbevételnek. 

Azon vállalkozók, akik a Számviteli törvény hatálya alá tartoznak, nettó árbevételüket a Számviteli törvény szerinti értékesítés nettó árbevétele alapján határozzák meg.

A nettó árbevételt azonban csökkenteni kell a Társasági adótörvény szerinti jogdíjból származó árbevétellel. Szintén csökkenti a nettó árbevételt a ráfordítások között elszámolt

– jövedéki adó,
– regisztrációs adó,
– népegészségügyi termékadó is, de utóbbi csak annyiban, amennyiben alkoholtartalmú termék után állapították meg.

A fenti adófizetéssel kapcsolatos ráfordítások csak akkor csökkentik a nettó árbevételt, ha azokat a számvitelben a nettó árbevétel részeként könyvelték.

A felszolgálási díj szintén csökkenti a nettó árbevételt.

A személyi jövedelemadó törvény szerinti egyéni vállalkozó és az őstermelő az alábbi módon határozza meg a nettó árbevételét az iparűzési adó szempontjából:

A nettó árbevétel esetükben megegyezik a tevékenységvégzéssel (termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás) közvetlen összefüggésben kapott általános forgalmi adót nem tartalmazó ellenértékkel. A nettó árbevétel azonban tartalmazza a kompenzációs felár jogcímén kapott összeget is.

Felmerülhet kérdésként, hogy mit is kell a tevékenységvégzéssel „közvetlen” összefüggésben kapott ellenértéknek tekinteni.
A törvény szövege segít ebben a kérdésben, hiszen kifejezetten a termékértékesítésből és szolgáltatásnyújtásból származó bevételt tekinti nettó árbevételnek.
A törvény rögzíti azt is, hogy mindazon bevétel, melyet a számviteli törvény értelmében egyéb bevételként kellene elszámolni, szintén nem tekintendő nettó árbevételnek (pl. kapott támogatás, biztosító térítése, tárgyieszköz-értékesítés bevétele).

A kata alanyok esetén nettó árbevételnek kell tekinteni valamennyi kisadózói bevételt. Így például a kapott banki kamatból vagy a tárgyi eszközök értékesítéséből származó bevétel után is meg kell fizetni az iparűzési adót esetükben. Ez egy igen lényeges különbség a fentiekhez képest.

Kiva alanyok esetén a számviteli törvény szerinti értékesítés nettó árbevételéből kell kiindulni. Az ő esetükben is csökkenti a nettó árbevételt a jogdíjból származó bevétel, valamint a regisztrációs, jövedéki és népegészségügyi termékadó a fentiek szerint.

Az eva alanya esetén, amennyiben a számviteli törvény hatálya alá tartozik, akkor az előbb említett számviteli törvény szerinti nettó árbevételt kell nettó árbevételnek tekinteni. Tudjuk azonban, hogy az Eva törvény 20. § (1) bekezdése eva alanyok esetén felülírja a számviteli törvényt, s az általános forgalmi adót is az árbevétel részeként kezeli.
Ugyanakkor a helyi adó törvény sajnos nem tér ki erre az „apró” problémára, s kizárólag a számviteli törvény szerinti fogalomra hivatkozik, mely fogalom viszont nevesítetten nem tartalmazza a számlán szereplő általános forgalmi adót.
Az ellentmondás feloldása érdekében úgy gondolom, hogy a fenti eva alanyoknak az áfával növelt értékesítés ellenértékét kell az iparűzési adó alapjánál figyelembe venniük, hiszen ők áfa fizetésre nem kötelezettek az értékesítésük után.

2017. január 1-jétől kezdődően a törvény egyértelműsíti, hogy azon eva alanyok, akik bevételi nyilvántartást vezetnek, a tevékenységvégzéssel közvetlen kapcsolatban álló ellenértéket tekintik nettó árbevételnek. Vagyis a termékértékesítésből és szolgáltatásnyújtásból származó bevételt, éppúgy, mint a személyi jövedelemadó törvény szerinti egyéni vállalkozók.

A törvény 52. § 22. pont g) alpontja ugyanis az általános forgalmi adó nélküli ellenértéket tekinti bevételnek, vagyis a törvény szó szerinti értelmezése alapján oda jutunk, hogy a bevételi nyilvántartást vezető eva alany csakis az általa eladott termék és nyújtott szolgáltatás áfa nélküli ellenértékét veszi figyelembe nettó árbevételként, ide nem értve a számvitelben egyéb bevételként elszámolandó összegeket (pl. tárgyieszköz-értékesítés bevétele, kapott támogatások stb.).

A nettó árbevétel meghatározásával csakis akkor kell foglalkozniuk a vállalkozóknak, ha „hagyományos” módon számítják az iparűzési adó alapját, vagy élnek a törvény 39/A. §-ában szereplő egyszerűsítéssel, melyet egyébként a kiva, eva és kata alanyai is alkalmazhatnak.

Amennyiben az eva, kata vagy kiva alanya a rá vonatkozó egyéb speciális szabályok alkalmazása mellett dönt, akkor a fenti árbevétel-fogalommal és nettó árbevétel meghatározással nem is kell foglalkoznia az adó alapjának meghatározásakor.